Meredek a német járványgörbe, kötelező oltást sürgetnek

Válságstábot hoznak létre a német kancellári hivatalban a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolására az ügyvezető szövetségi kormány és a formálódó új koalíció együttműködésével, a testület napokon belül megkezdi munkáját – jelentették be hétfőn.

A válságstáb „a hét elején” lát munkához – mondta Saskia Esken, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke. A várhatóan tíz napon belül hivatalba lépő új kormányt alkotó koalíció legnagyobb pártjának vezetője a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni az intenzív osztályokra nehezedő teher csökkentéséért. Az ügyvezető kormány szóvivője, Steffen Seibert berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy a jövendő kormány pártjai által kezdeményezett válságstáb „a lehető leghamarabb” feláll. Angela Merkel ügyvezető kancellár és Olaf Schoz kancellárjelölt – a Merkel-kormány alkancellár-pénzügyminisztere – szorosan együttműködik az ügyben – tette hozzá.

Olaf Scholz a Zöldekkel és a liberálisokkal (FDP) kidolgozott koalíciós szerződés bemutatóján, november 24-én jelentette be, hogy a járvány idejére állandó válságstábot állítanak fel a szövetségi kormány és a fertőző betegségek elleni védekezés gyakorlati ügyeiben illetékes tartományi kormányok törekvéseinek összehangolására.

A stábot várhatóan a hadsereg (Bundeswehr) egy magas rangú logisztikai szakértője, Carsten Breuer vezérőrnagy irányítja. Breuer a hadsereg belföldi katonai-polgári együttműködésért felelős parancsnokságának (Kommando Territoriale Aufgaben der Bundeswehr) parancsnokaként vezeti majd a stábot.

A Bundeswehr eddig is részt vett a járvány negyedik hulláma elleni védekezésben. A védelmi minisztérium hétfői összesítése szerint csaknem nyolcezer katona segíti a polgári hatóságok, intézmények munkáját. Több mint hétszázan például kórházak személyzetét egészítik ki, majdnem hétszázan az oltási kampányban dolgoznak, csaknem 2500 katona pedig a helyi – járási, városi – egészségügyi hivatalok munkáját támogatja.

A negyedik hullám továbbra is a felívelő szakaszban van Németországban, naponta több tízezer ember szervezetében mutatják ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), az aktív fertőzöttek száma pedig minden nap új csúcsot dönt, jelenleg 861.490 aktív esetet tartanak számon.

Aktív koronavírus-fertőzöttek számának alakulása Németországban. Forrás: Worldometers.info

Az eddigi tapasztalatok szerint a fertőzöttek nagyjából egy százaléka 7-10 napon belül intenzív kórházi kezelésre szorul. Ez napi több tízezer új fertőződés mellett naponta több száz súlyos állapotú új beteget jelent, és hosszabb távon az ellátórendszer túlterhelődéséhez vezethet – figyelmeztetett a hét végén a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften).

Állásfoglalása szerint azonnal és nagymértékben csökkenteni kell a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számát és be kell vezetni a Covid-19 elleni védőoltás beadatásának mindenkire vonatkozó kötelezettségét.

A rendkívüli állásfoglalás egyik szerzője, Jutta Gärtner, a göttingeni egyetemi klinika gyermekgyógyászati intézetének vezetője hétfőn a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy érthetetlen és elfogadhatatlan a járvány lassításához szükséges intézkedések elmaradása, a politikai döntéshozók „tétovázása”. Mint mondta, a korlátozásoknak egyformán kell vonatkozniuk a beoltott és a be nem oltott emberekre, mivel az oltottak is továbbadhatják a vírust.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői az eredeti tervek szerint legközelebb december 9-én egyeztetnek a védekezésről, de egy hétfői sajtóértesülés szerint ezt a tanácskozást előrehozzák, már kedden megtartják.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) hétfői adatai szerint 4599 embert ápolnak a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt az intenzív osztályokon Németországban. Ez ugyan több mint ezerrel elmarad a járvány második hullámának legnehezebb szakaszában, tavaly karácsonykor mért 5762-es csúcstól, de 140-nel több az egy nappal korábbinál, és 754-gyel több az egy héttel korábbinál. A kimutatás szerint országszerte 2458 szabad ágy van az intenzív osztályokon.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 29 364 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csökkenés az egy héttel korábbi 30 643-hez képest. Az új esetekkel együtt 5 791 060 ember szervezetében mutatták ki a vírust a járvány tavaly tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 73 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 100 956-ra emelkedett Németországban, az 1 millió lakosra vetített halálozások száma pedig 1207-re nőtt.

Forrás: MTI / Worldometers

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »