A korábbi résztvevők még mindig mentenék az iráni atomalkut

Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország, az EU és Irán vezető tisztségviselői még november vége előtt találkozhatnak, hogy megvitassák a 2015-ös nukleáris megállapodás jövőjének lehetséges forgatókönyveit – tájékoztatott szerdai Twitter-bejegyzésében Ali Bagheri iráni külügyminiszter-helyettes.

Ali Bagheri Brüsszelben Enrique Morával, az Európai Unió főtárgyalójával egyeztetett az év elején Bécsben megkezdett, majd megrekedt tárgyalások folytatásáról. A zárt ajtók mögött zajlott megbeszéléseket követően az iráni külügyminiszter-helyettes közölte: a felek nagyon komoly és konstruktív párbeszédet folytattak a kulcsfontosságú részletekről egy sikeres megállapodás érdekében.

Tájékoztatása szerint abban állapodtak meg, hogy még november vége előtt megkezdik a tárgyalásokat. A pontos dátumot a jövő hét folyamán közlik – tette hozzá.

Irán és a világ vezető hatalmai 2015-ben, több mint tíz évig tartó tárgyalásokat követően állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról. Az egyezmény értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserében pedig a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét. Donald Trump amerikai elnök viszont 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, majd visszaállította a korábbi szankciókat is

Irán ezután a megengedettnél több urániumot kezdett előállítani és az urándúsítást is az engedélyezettnél magasabb szintre emelte. Idén áprilisban Irán bejelentette, hogy az atomprogramjáról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodást szándékosan megsértve újabb, modernebb, ezáltal gyorsabb urándúsító centrifugákat helyezett üzembe, valamint hogy elkezdte a legújabb fejlesztésű centrifugájának gépészeti próbáját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Európai Unió korábban hangsúlyozta: azon fáradozik, hogy az Iránnal foglalkozó, a nukleáris vonatkozású szankciók feloldását szabályozó közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) végrehajtása ismét a helyes irányba terelődjék. Prioritása, hogy Irán visszatérjen a nukleáris megállapodás szerinti kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez, továbbá azt is vizsgálja, miként segíthet az Egyesült Államok szankcióinak feloldásában.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

Piaci körkép: fordult a kocka

A hétvégén enyhén csökkentek a koronavírus új variánsa miatti aggodalmak, ennek eredményeképpen pedig azok a részvények, amelyek pénteken komolyabb elmozdulásokat produkáltak valamelyik irányba, most az ellentétes oldalra kerültek.

Read More »

Különjárattal viszik haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Read More »

Leave a Reply