CDC: a delta nem okoz súlyosabb betegséget, mint a korábbi vírusvariánsok

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) azt írja friss jelentésében, hogy bár a koronavírus delta variánsa lényegesen jobban fertőz, mint a korábbi változatok, nem okoz azoknál súlyosabb betegséget.

A CDC a nyári delta-hullám során a kórházi ellátást igénylők számában tapasztalt drámai növekedést az oltakozási kedvvel állítja párhuzamba – tehát a delta variáns csak annyiban rosszabb, hogy könnyebben terjed, azaz arányaiban ugyanennyi ember került volna kórházba a nyáron, ha a vírus előző változatai okozták volna a fertőzést.

A jelentés, amely 14 amerikai állam Covid-adatait elemezte, azt is megállapította, hogy a 18 és 49 év közötti, deltával kórházba kerültek aránya júliusban és augusztusban “jelentősen” nőtt – az összes kórházi kezelés 35,8%-ára -, szemben a január és június közötti 24,7%-kal. Ennek oka szintén az oltakozási hajlandóságban keresendő, lévén a fiatalok körében kevesebben veszik fel a vakcinát.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: ABC News

Friss hírek

Piaci körkép: fordult a kocka

A hétvégén enyhén csökkentek a koronavírus új variánsa miatti aggodalmak, ennek eredményeképpen pedig azok a részvények, amelyek pénteken komolyabb elmozdulásokat produkáltak valamelyik irányba, most az ellentétes oldalra kerültek.

Read More »

Különjárattal viszik haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Read More »

Leave a Reply