Nem közelednek az álláspontok az észak-írországi protokoll ügyében

Az elmúlt héten tartott konstruktív tárgyalások után is komoly nézeteltérések vannak Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, ezen belül mindenekelőtt az EU Bíróságának szerepe ügyében – közölte vasárnap a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal utalást tett arra, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit kormány egyoldalúan felfüggesztheti a protokoll végrehajtását.

London és az EU egyre élesebb vitája abból ered, hogy a protokoll alapján Észak-Írország a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacával és vámuniójával, mégpedig annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán. A 499 kilométeres határ a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára.

Így viszont a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az unió egységes piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

Az észak-írországi megbékélésről kötött 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás egyik legfontosabb vívmányaként az egykor katonai szigorral őrzött ír-északír határon hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs. A Brexit-tárgyalások során is az egyik elsődleges szempont volt egy olyan megoldás elérése, amely kizárja a fizikai ellenőrzés visszaállítását az ír-északír határon, és ezt a célt szolgálja az észak-írországi protokoll.

A brit kormány és az észak-írországi britpárti protestáns mozgalmak szerint azonban ez a rendszer veszélyezteti az Egyesült Királyság területi és gazdasági integritását, így Észak-Írország pozícióját is az Egyesült Királyságon belül.

A Downing Street vasárnapi ismertetése szerint az elmúlt egy hétben Brüsszelben tartott tárgyalásokon a brit kormány képviselői megállapították, hogy bár egyes „korlátozott területeken” van mozgástér közös álláspont kialakítására, az alapvető problémák ügyében továbbra is jelentősek a nézeteltérések. A tájékoztatás ezek között kiemelten említette azt a változatlan londoni álláspontot, miszerint az Európai Unió Bíróságának a továbbiakban nem lehet szerepe az Egyesült Királyság és az EU közötti vitás kérdések megoldásában.

A Downing Street állásfoglalása szerint rövid időn belül tényleges haladást kell elérni, és nem lehet a végtelenségig elhúzni a tárgyalási folyamatot, mert az Észak-Írországban tapasztalható problémák nem múltak el.

Hamarosan eldől, hogy sikerül-e szert tenni a nézeteltérések áthidalásához szükséges tárgyalási lendületre, vagy Londonnak életbe kell léptetnie az észak-írországi protokoll 16. cikkelyét – fogalmaz a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleménye.

A 16. cikkely meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján London vagy az EU egyoldalú védelmi intézkedéseket tehet – mindenekelőtt felfüggesztheti a protokoll egyes elemeinek hatályát -, ha úgy ítéli meg, hogy a megállapodás végrehajtása súlyos problémákhoz, például kereskedelmi fennakadásokhoz vezet.

A Downing Street tájékoztatása szerint az Európai Bizottság tárgyalóküldöttsége kedden további „többnapi intenzív tárgyalás” céljából Londonba utazik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »