Csütörtökre várható az újabb bizalmi szavazás Romániában

Közös, kétpárti kisebbségi kormány alakításáról kezdődtek tárgyalások pénteken Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között.

Nicolae Ciuca, a PNL kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelöltje és Florin Citu, a PNL elnöke a PNL székházában egyeztetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. A megbeszélést követen csak a két pártelnök nyilatkozott a sajtónak.

Kelemen Hunor elmondta: elsősorban azt kellett megbeszélniük: tudják-e folytatni a közös kormányzást, és arra a következtetésre jutottak, hogy igen. Ezek után a két párt tárgyalóküldöttsége szombaton összeül kidolgozni a közös kormányprogramot. Ha ez sikerül, akkor nem kétséges, hogy a kormány összetételéről, a tárcák elosztásáról is meg tudnak majd egyezni – mutatott rá Kelemen Hunor.

Florian Citu úgy vélekedett: hétfőn véglegesíthetik a miniszterek névsorát, így Nicolae Ciuca kedden terjesztheti be az általa javasolt kabinet névsorát és programját a parlamentnek, tehát a legvalószínűbb az, hogy a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása után, csütörtökre hívhatják össze bizalmi szavazásra a két ház együttes ülését.

Újságírói kérdésre válaszolva Citu tagadta, hogy pártja már alkut kötött volna a – PNL és Klaus Iohannis államfő által rendszeresen bírált – Szociáldemokrata Párttal (PSD) a kisebbségi kormány parlamenti elfogadásához szükséges támogatásról. Jelezte: a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) is tárgyalni fognak a parlamenti többség megszerzése érdekében. Citu szerint az USR-nek megvan a lehetősége, hogy szavazatával segítse a PNL-RMDSZ kormány beiktatását. A PNL és PSD közti állítólagos paktumra vonatkozó vádakat elhárítandó megjegyezte: azért alakult ki kormányválság Romániában, mert az USR megszavazta a PSD bizalmatlansági indítványát, és megbuktatta az általa vezetett kormányt.

Klaus Iohannis államfő csütörtökön bízta meg kormányalakítással Nicolae Ciuca tartalékos tábornagyot, jelenlegi ügyvivő védelmi minisztert, akinek tíz napon belül kell bizalmat kérnie a parlamenttől az általa javasolt kormány számára.

Forrás: MTI

Friss hírek

Különmegbízottat nevezett ki a Nyugat-Balkánra Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök kinevezett egy nyugat-balkáni ügyekért felelős különmegbízottat annak jeléül, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a régió stabilitása és prosperitása iránt. A nyugat-balkáni politikai helyzetet a NATO külügyminisztereinek rigai találkozóján, valamint a G7 külügyminiszterek liverpooli találkozóján is megvitatják majd.

Read More »

Leave a Reply