IMF: 30%-kal zsugorodhat az afgán gazdaság

Afganisztán bruttó hazai terméke akár 30%-os zsugorodást mutathat a tálib hatalomátvételt követően – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb regionális gazdasági jelentésében.

Jihad Azour, az IMF közel-keleti és közép-ázsiai osztályának igazgatója szerint az ország helyzete már Kabul eleste előtt sem volt rózsás, és azóta egyre csak romlik.

„Nem csak egy sokk érte az országot – az aszály és a koronavírus-járvány -, ezért most rendkívül meredek visszaesés várható” – mondták a szervezet szakértői, hozzátéve, hogy a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a tálibok hatalomra kerülése után a nem humanitárius segélyeket leállították, a külföldi eszközöket többnyire befagyasztották, és az afgán bankokat megbénította a készpénzhiány.

„Ezek a sokkok – az import csökkenésével, az afgáni leértékelődésével és az infláció gyorsulásával – 20-30 százalékos GDP-visszaesést okozhatnak. Az ebből adódó életszínvonal-csökkenés pedig milliókat taszíthat szegénységbe, és humanitárius válsághoz vezethet” – áll a jelentésben.

Ezenkívül a zűrzavar afgán menekültáradatot indíthat el, ami megterhelheti a menekülteket befogadó országokat, nyomást gyakorolhat a munkaerőpiacra és társadalmi feszültségeket okozhat – írta az IMF, kiemelve a nemzetközi közösség segítségének szükségességét.

A G20-ak a múlt héten ígéretet tettek, hogy segítenek megoldást találni az afganisztáni válság kezelésére. Azour szerint az IMF üdvözli a nemzetközi közösség fokozott humanitárius segítségnyújtását, és azt mondta, hogy ezeket a forrásokat elsősorban az oktatásra és az egészségügyi szolgáltatásokra kell összpontosítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »