Zöld turnéval újít a Coldplay

A Coldplay együttes 2022-es világturnéja 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár majd, mint legutóbbi, 2016-os turnéja. Megújuló energia, lebomló konfetti, kevesebb állomás.  

A brit rockbanda egy sor kezdeményezéssel csökkenti energiafelhasználását, egyebek mellett „szinte kizárólag” megújuló energiát használnak majd a fellépéseken. Az arénákba „kinetikus padlót” telepítenek, hogy a rajongók által a koncert alatt létrehozott energiát is hasznosítsák.

Emellett amint a zenekar megérkezik, napelemeket helyeznek el a küzdőtéren, a színpadon és a szabadtéri stadionok más részein, hogy energiát termeljenek a koncert előtt. A hálózati áram szintén megújuló forrásokból származik majd, maga a színpad pedig újrahasznosítható és fenntartható anyagokból, többek között bambuszból és újrahasznosított acélból épül.

https://www.instagram.com/p/CVC8k7No7wI/

A turné útvonalát úgy tervezték meg, hogy a lehető legkevesebb repülőjáratot kelljen használni, és a zenekar felárat fizet a fenntarthatóbb légi üzemanyagért. Azok a rajongók, akik vállalják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású utazást, és ezt egy alkalmazáson keresztül igazolják, kedvezményeket kapnak a koncertek helyszínén.

A zenekar azt is vállalta, hogy minden eladott jegy után legalább egy fát ültetnek. A rajongók által viselt világító karkötők – a Coldplay koncertjeinek jellegzetes kellékei – komposztálható anyagokból készülnek majd. A karkötők zömét újrahasznosítják, gyártásukat 80 százalékkal csökkentik.

A koncerteken felhasznált konfetti biológiailag lebomló lesz, és a zenekar „arra törekszik, hogy megszüntesse az egyszer használatos műanyag vizespalackok értékesítését” – idézte a banda zöld programját a The Guardian online kiadása.

„A bolygó éghajlati válsággal néz szembe. Ezért az elmúlt két évben környezetvédelmi szakértőkkel konzultáltunk, hogy ezt a turnét a lehető legfenntarthatóbbá tegyük, és ami ugyanilyen fontos, hogy kihasználjuk a fellépésekben rejlő lehetőségeket az ügy előmozdítására. Nem fogunk mindent jól csinálni, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy mindent megtegyünk, amit csak tudunk, és megosztjuk, amit tanulunk” – fogalmazott közleményében a Coldplay.

A 30 előadásból álló turné március 18-án kezdődik Costa Ricán, aztán Dominikán, Mexikóban, az Egyesült Államokban és több európai országban is fellép a banda, majd Brazíliában fejezi be a koncertezést. Az európai állomások: Frankfurt, Berlin, Varsó, Párizs, Brüsszel, London és Glasgow

A Coldplay Music of Spheres című új albuma pénteken jelent meg, Spotify link itt:

https://open.spotify.com/album/06mXfvDsRZNfnsGZvX2zpb

Friss hírek