Friss hírek

Nem hozta az idei évre várt teljesítményt a német gazdaság

A tavasszal vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.

Németország hazai összterméke (GDP) a tavasszal várt 3,7 százalék helyett mindössze 2,4 százalékkal nőhet az idén. A kilátások viszont jobbnak tűnnek, mint fél éve, az Európai Unió legnagyobb gazdasága így 3,9 százalék helyett 4,8 százalékkal bővülhet 2022-ben.

A folyamatokra még mindig a másfél éve tartó koronavírus-világjárvány gyakorolja a legnagyobb hatást. Továbbra sem várható a járvány előtti állapotok visszaállása mindazokon a területeken, amelyeken fertőzésveszéllyel fenyegető közvetlen fizikai kapcsolat van az adott vállalat dolgozói és az ügyfelek között. Ezért a GDP nagyjából 70 százalékát kitevő és a munkahelyek csaknem háromnegyedét biztosító szolgáltatási szektor teljesítménye az őszi-téli időszakban is a megszokott szint alatt marad, annak ellenére, hogy a járvány enyhült, az oltási kampány pedig halad előre.

Ugyancsak nagyban fékezik a német gazdaságot a szűk ellátási keresztmetszetek. A nyersanyagok, alkatrészek, például a számos területen alapvető alkotóelemnek számító mikrochipek hiánya jelentősen visszaveti a feldolgozóipart, ezért legkorábban 2022-ben áll vissza a normál kapacitás-kihasználtság – áll az előrejelzésben.

A német-svájci-osztrák közös kutatási projektben (Gemeinschaftsdiagnose – GD) készített számítások szerint a főleg az energia drágulása miatt szeptemberben évtizedes csúcsra, 4,1 százalékra emelkedett infláció a következő időszakban csökken, így 2021 egészét tekintve 3 százalékos, 2022-ben pedig 2,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése.

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,9 százalékról az idén 5,7 százalékra, jövőre 5,3 százalékra csökkenhet. A GDP-arányos államháztartási hiány a járvány okozta gazdasági válság enyhítését szolgáló intézkedések miatt az idén 4,9 százalékra emelkedhet a tavaly 4,3 százalékról, jövőre viszont 2,1 százalékra süllyedhet. A GDP-arányos államadósság az idén 71 százalék, jövőre 67 százalék lehet.

A GD-t évente kétszer, tavasszal és ősszel készítik el. A munkában ezúttal a berlini DIW, a müncheni ifo, az esseni RWI, a kieli IfW és a Halléban működő IWH, valamint a  zürichi KOF és a bécsi IHS kutatói vettek részt. Elemzésük alapján készíti el a német kormány a saját prognózisát, amelyet október második felében mutatnak be.

Forrás: MTI

Friss hírek

Nő az oltási kedv Csehországban

Erősen nőtt az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt Csehországban: míg október elején naponta alig néhány ezren vették fel az oltóanyagot, addig a hét elején ez a szám már elérte a napi harmincezret - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásokból.

Read More »

Férjhez ment a japán hercegnő

Mako japán hercegnő férjhez ment a volt egyetemi hallgatótársához, Komuro Keihez - közölte kedden a japán császári udvar ügyeivel foglalkozó kormányügynökség. A hercegnő a japán törvények értelmében ezzel elveszítette császári státuszát, mivel férje, Komuro közember.

Read More »