Egy év alatt közel 10%-kal nőtt a német GDP

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.

A második negyedévben az előző negyedévhez képest 1,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított német bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévi 2,0 százalékos negyedéves csökkenés után. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,8 százalékkal nőtt a német GDP a második negyedévben az első negyedévi 3,3 százalékos csökkenés után. A Destatis a negyedéves és éves növekedési adatot is felfelé korrigálta az előző becsléséhez képest, ami 1,5 százalék volt negyedéves és 9,6 százalék éves összevetésben.

Az előzetes adatok felfelé korrigálása a belföldi lakossági fogyasztás és az állami kiadások vártnál nagyobb növekedésére vezethető vissza. A lakossági fogyasztás a második negyedévben 3,2 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest, szemben az első negyedévi 5,2 százalékos  csökkenéssel. Az állami kiadások a második negyedévben 1,8 százalékkal nőttek, míg az első negyedévben 0,7 százalékkal csökkentek.

Az export és az import növekedési üteme azonban lassult a második negyedévben az első negyedévihez képest. Az export 0,5 százalékkal, az import 2,1 százalékkal nőtt az első negyedévi 1,4 és 4,2 százalékos növekedést követően.

Éves összevetésben szinte mindegyik gazdasági ágazat növelte termelését a koronavírus-válság miatt kialakult alacsony bázishoz képest. A legnagyobb növekedés a feldolgozóiparban volt, 21,9 százalékos. A kereskedelem, közlekedés és vendéglátás termelési értéke 11,0 százalékkal nőtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek