Engedélyezték az iskolai oltást Izraelben

Izraelben az iskolákban is oltanak majd a koronavírus ellen a szeptember elsején kezdődő tanévben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

A súlyosan fertőzött, “piros” települések kivételével a szokásos időben, szeptember elsején megkezdődik az új tanév a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet vasárnap éjjeli döntése szerint. A “piros” helyeken a 12 év feletti, vagyis már oltható gyerekeknél csak azokban az osztályokban indulhat meg a tanítás, ahol beoltották a gyerekek legalább 70 százalékát. Ellenkező esetben számukra távoktatás lesz.

Az oktatási intézményekben a pedagógusokra a “zöld címke” szabályai vonatkoznak majd, vagyis az oltottak és a gyógyultak számára nincs akadály, de az oltatlanok csak érvényes negatív teszttel léphetnek be.

Ebben a kérdésben éles vita bontakozott ki a ynet szerint az ülésen Naftali Bennett miniszterelnök és Jifat Sasat-Biton oktatási miniszter között, mert a tárca vezetője szerint nincs elég helyettesítő tanár a járványügyi korlátozás miatt kieső tanerő pótlására. A megbeszélésen vita folyt a tanévnyitó időpontjáról is, mert volt olyan miniszter, aki szerint el kell halasztani azt addig, amíg mindenki be tudja oltatni magát. Egy korábbi döntés alapján a pedagógusok és az oktatási intézmények alkalmazottjai soron kívül, életkoruktól függetlenül már felvehetik a megerősítő oltást, ha legalább öt hónap eltelt a második vakcina óta.

Szintén heves indulatokat váltott ki az iskolai oltások kérdése, de végül a delta vírusváltozat okozta rendkívüli helyzet miatt az egészségügyi minisztérium álláspontja győzött az oltásokat az osztálytermektől távol tartani próbáló oktatási minisztériummal szemben, és az iskolák területén és a tanítási időben is fogják oltani azokat a 12 évnél idősebb gyerekeket, akiknek szülei engedélyezik ezt.

Vasárnap hét kórház, köztük a jeruzsálemi Hadassza kórház vezetői bejelentették, hogy nem fogadnak újabb Covid-19-es betegeket, és a későbbiekben újabb szankciókat vezetnek be, amennyiben nem kapnak azonnal több pénzügyi forrást a költségvetéstől.

December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 900 077-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 63,45 százaléka, azonban nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.

Aktív koronavírus-fertőzöttek számának alkulása Izraelben. Forrás: Worldometers

Mintegy 105 ezer teszt elvégzésével vasárnap 6467 új fertőzöttet azonosítottak, 6,31 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 67 801 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 1 142-en vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 670, és már 108-an szorulnak lélegeztetőgépre. Az aktív fertőzöttek száma így újra közel került a februárban regisztrált 80 ezer feletti csúcsokhoz és a napi új fertőzöttek száma is hasonlóan alakul.

Augusztus elején új kampány kezdődött, melyben a korábbi oltások hatását megerősítő harmadik adag vakcinát adtak be előbb a hatvan, majd az ötven, és jelenleg már a 40 éven felülieknek. Izraelben eddig 1 482 503-an oltatták be magukat harmadszor is. Az egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett adatai szerint a Pfizer gyógyszergyártó harmadik adag, Covid-19 elleni oltása jelentősen javította a különösen sérülékeny 60 éves és idősebb emberek körében a védelmet a megfertőződéssel és a súlyos betegségekkel szemben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Worldometers

Friss hírek

Új elnöke lett a vezető román kormánypártnak

Florin Citu kormányfőt választotta a következő négy évre elnökévé szombaton a román kormány vezető erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL). A feszült légkörű tisztújításon Citu 2878 szavazatot, ellenfele, a pártot négy éve vezető Ludovic Orban képviselőházi elnök 1898 voksot kapott.

Read More »

30 nap haladékot kapott az Evergrande

A 305 milliárd dolláros hiteltartozást felhalmozott Evergrande csütörtökön elmulasztotta egyik dollárkötvénye kamatainak kifizetését, ezzel közelebb került egy esetleges törlesztési csődhöz. A nemfizetés napjától 30 napos türelmi időszak indult, ha ez alatt nincs megoldás, jöhet a csőd. 

Read More »