Heiko Maas: rosszul ítéltük meg a helyzetet

“Rosszul ítéltük meg a helyzetet, és ezen nincs mit szépíteni” – mondta a német külügyminiszter hétfőn Berlinben a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztánról.

Heiko Maas tájékoztatóján kiemelte, hogy a kabuli nemzetközi repülőtéren uralkodó állapotokról “rendkívül fájdalmas” és mindenkit mélyen megrázó képek érkeznek. Ezek a felvételek is azt mutatják, hogy a német kormány, a hírszerző szolgálatok és az egész nemzetközi közösség tévesen ítélte meg az afganisztáni helyzetet.

Senki nem tudta megjósolni, hogy “az afgán biztonsági erők milyen sebesen hátrálnak meg és kapitulálnak a tálibok előtt” – mondta a miniszter. “Mi sem láttuk mindezt előre, és egy ilyen napon, mint ez a mai, az őszinteség is azt parancsolja, hogy ezt a legteljesebb mértékben beismerjük” – emelte ki a német diplomácia vezetője. 

Kifejtette, hogy a téves helyzetértékelés ügyét fel kell majd dolgozni, de egyelőre a Kabulban rekedt emberek kimentésére kell összpontosítani. Ismertette: elindult a német hadsereg (Bundeswehr) légi művelete, amely azt célozza, hogy a lehető legtöbb embert kimentsék Kabulból a német állampolgárok, afgán munkatársaik és közvetlen családtagjaik közül. Eddig 2500 ilyen afgán állampolgárnak adtak ki vízumot, és 1900-at már elszállítottak az országból – közölte.

A hétfőn indított mentőakciót amerikai támogatással folytatják. A munkában részt vesz a kabuli német nagykövetség dolgozóinak egy szűk csoportja, amely a külképviselet működőképességének fenntartásáért az afgán fővárosban maradt és kitelepült a repülőtérre – mondta Heiko Maas. Közölte, hogy az EU-s külügyminiszterek tanácsa kedden rendkívüli ülést tart az afganisztáni helyzet megvitatására.

A német légierő (Luftwaffe) négy szállítógéppel – három Airbus A400M, és egy Airbus A400M típusú repülővel – igyekszik kimenteni embereket Kabulból. A tervek szerint az Afganisztánnal szomszédos Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe szállítják majd a németeket és a tálibok bosszúja elől menekülő helyi segítőiket, illetve családjukat. A kimentettek charterjáratokkal jutnak majd az üzbég fővárosból Németországba.

Német hírportálok értesülései szerint az első német szállítógép – egy A400M-es – hétfő délután érkezett Kabul térségébe, de nem kapott leszállási engedélyt. Ezért a repülőtér felett köröz, arra vár, hogy az amerikai egységek kiürítsék a leszállópályát, amelyet elleptek a Kabulból távozni igyekvő emberek.

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »