Izraelbe is megérkeztek az erdőtüzek

Izraelben harmadik napja küzdenek a Jeruzsálem környéki erdőtüzekkel – jelentette a helyi média kedden.

Törökország, Ciprus és Görögország is felajánlotta segítségét, tűzoltó-repülőgépeket és szükség esetén tűzoltókat is küldenek Izraelbe, de az izraeli katonai rádió kedd reggeli híradása szerint várhatóan a külföldi segítség nélkül is boldogulnak, a terepen tartózkodó húsz tűzoltóegységnek és a több száz önkéntesnek sikerül majd megküzdenie a Jeruzsálem körüli hegyekben napok óta terjedő lángokkal.

„Nagy eredmény, hogy nincsenek áldozatok, és csak néhány magányos ház égett le” – mondta Dedi Szimhi, a tűzoltóság képviselője kedden a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek, és a 2010-es Kármel-hegyi tűzvészhez hasonlította az utóbbi napok történéseit.

Egy falu lakóinak kivételével hazatérhetett keddre az erdőtüzek miatt vasárnap evakuált több ezer ember a Jeruzsálem környéki falvakban lévő otthonaiba, de sokan egyelőre óvatosak, és nem térnek vissza a rádióban megszólalók szerint.

Más, mint korábban

A Háárec című újság honlapjának nyilatkozó Jagil Oszem, a vulkáni mezőgazdasági kutatóintézet szakértője szerint az utóbbi évek Jeruzsálem környéki tűzvészei különböznek a korábbiaktól. A gondot a korábbinál magasabb éjszakai hőmérséklet okozza, ugyanis a jeruzsálemi hegyvidék megszokott nyári éghajlatánál a hőmérséklet éjjelre meredeken lezuhant, ez megnövelte a relatív páratartalmat, és segítette a növényzetet a nappali hő leadásában.

Az utóbbi évek nyári hőhullámait viszont forró és száraz éjszakák jellemezték, és ezért a gazdag téli esőzések miatt meggyarapodott növényzet kiszáradt, és ez a biomassza növeli az erdőtüzek kockázatát.

„Úgy tűnik, hogy a megszokott, viszonylag kicsi tüzek most hatalmas tűzzé fejlődnek még azokon a napokon is, amelyeket nem tartanak veszélyesnek” – mondta a  szakértő a lapnak.

A lap szerint a globális éghajlat-változással, a Föld felmelegedésével az erdőtüzek új korszaka kezdődött, és Izraelnek ennek megfelelően módosítania kell tűzoltással kapcsolatos szervezeteit. Megelőző intézkedéseket kell hoznia elsősorban a lakott települések körüli pufferzónák létrehozásával, és mindehhez figyelmeztető jelzésnek tekinthetők a jelenlegi Jeruzsálem környéki erdőtüzek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

www.szallerbeckmotor.hu

Megfontoltan két keréken (x)

A motorozás sokaknak a szabadság megtestesítője. E tevékenység által ki tudnak lépni a szürke hétköznapokból, amelyek zsúfolásig vannak szabályokkal és határokkal. Épp ezért könnyű átesni a ló túloldalára, és túl hevesen hajszolni a szabadság érzését két keréken.

Read More »