További 3 évig börtönben tarthatják Navalnijt

Újabb vádat emeltek az elítélt – és már börtönbüntetését töltő – ellenzéki politikus ellen. Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnijt szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványát (FBK), amelyet júniusban külföldi ügynöknek és szélsőségesnek minősítettek, és ezért betiltottak, Navalnij 2011 óta vezette. Januárban Moszkvában és más orosz városokban a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseket tartottak a Németországból való visszatérésekor letartóztatott Alekszej Navalnij szabadon bocsátása érdekében. A nyomozók szerint az FBK ezeken a gyűléseken való részvételre buzdított.

Az SZK honlapján szerdán megjelent közlemény szerint Navalnij Leonyid Volkovval, Ivan Zsdanovval és másokkal annak tudatában szólított fel a tervezett tüntetésekre az interneten, hogy tisztában volt azok jogsértő mivoltával, mert a járványügyi korlátozások idején, a hatóságokkal való egyeztetés nélkül szervezték őket.

Elítéltetése esetén Navalnijra 200 ezer rubelig (jelenlegi árfolyamon mintegy 816 ezer forintig) terjedő bírságot vagy három évig terjedő szabadságkorlátozást, szabadságvesztést, illetve kényszermunkát szabhatnak ki.

Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert az FSZIN (Orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.

Az SZK kedden büntetőeljárást indított a Litvániába menekült Volkov és Zsdanov ellen is azon a címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek a szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített FBK és a Navalnij Törzsei elnevezésű mozgalmak számára, múlt héten pedig Navalnij öccsét, Oleg Navalnijt ítélték el.

  • Előzmények:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »