Izrael is szigorít, védettség vagy teszt kell a zárt terekben

Újabb járványügyi szigorításokról döntött és szeptemberi zárlatra készül az izraeli kormány – jelentette a katonai rádió szerdán. A koronavírus-járvánnyal foglalkozó kabinet a kedd esti ülésén döntött az újabb korlátozásokról a delta variáns okozta negyedik hullám megfékezésére.

Az augusztus 8-án életbe lépő korlátozások szerint Izraelben minden zárt térben kötelező lesz a “zöld címke”, vagyis csak a beoltottak és gyógyultak, illetve friss negatív teszttel rendelkezők léphetnek be a nyilvános helyekre. A 12 év alatti gyerekekre is vonatkozik a “zöld címkéről” szóló szabályozás, és augusztus 20-tól szabadtéren is kötelező lesz a maszk a 100 fősnél nagyobb rendezvényeken.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az állami hivatalokban jövő héttől csak a dolgozók felé lesz jelen, a többiek otthonról dolgoznak, és az otthoni munkavégzést javasolták a magánszektor számára is. A kézfogás, az ölelések és testi kontaktust mellőzését kérik a lakosságtól, és ezentúl karanténba kell mennie a 12 év alatti fertőzöttekkel törődő felnőtteknek. Fokozzák az otthoni karantén betartásának és a maszkviselés megszegésének ellenőrzését, és a 60 év felettieket arra kérték, hogy ne találkozzanak oltatlan emberekkel zárt térben.

Tilos a “piros” besorolású, vagyis erősen fertőzött országokba utazni, és a közepesen fertőzött “narancssárga” országokból visszatérőknek karanténba kell vonulniuk egy hétre akkor is, ha oltottak vagy gyógyultak. A zöld államokból érkezőknek csak a reptéri tesztek negatív eredményének kézhezvételéig kell otthon tartózkodni.

A koronavírus-kabinet ülésén az egészségügyi szakemberek kijelentették, hogy a jelenlegi járványügyi adatok alapján már elkerülhetetlennek tűnik a zárlat bevezetése szeptemberben, hogy megállítsák a súlyos betegek számának növekedését, mert a kórházak már nem lesznek képes fogadni őket. A szeptemberi zárás gazdasági költségei viszonylag alacsonyak lesznek az őszi zsidó ünnepek, a zsidó új év és a sátoros ünnep miatti kevés munkanap nyomán. A zárlat a szakértők szerint a betegek számát 10 napon, a súlyos betegek számát két -három héten belül befolyásolja.

“Valószínűleg nincs menekvés az országos zárlat elől – kivéve, ha a harmadik oltás jelentősen csökkenti a betegek számát” – mondta az ülésen Naftali Bennett miniszterelnök.

“Célunk Izrael nyitva tartása, és ez még mindig lehetséges”- hangsúlyozta a kormányfő szerdán egy jeruzsálemi oltóközpont megnyitásán. “De nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a kórházaknak egy napon azt kelljen mondaniuk: nincs nálunk hely, nem jöhet ide a beteg. Tudni fogjuk, mikor kell fékezni”- tette hozzá, miután már két egymást követő napon 3000 fölött volt az azonosított új fertőzöttek száma.

“Kudarcot, katasztrófát jelent, ha bejelentjük a zárlatot az őszi ünnepekre, mindent el kell követni ennek megakadályozására. Még lehetőségünk van rá, keményebb ellenőrzésre van szükség” – vélekedett Nicán Horovic egészségügyi miniszter, aki a rádió szerint meglehetősen magára maradt véleményével a koronavírus-kabinetben.

A szigorítások mellett az oltások rohamos növelésével, a még mindig oltatlan mintegy egymillió, 12 évnél idősebb izraeli vakcinázásával, valamint a hatvan éven felüliek harmadik dózissal történő újraoltásával próbálják elkerülni az újabb országos zárlatot.

Szerdán 3280 új vírushordozót azonosítottak az elvégzett több mint százezer teszttel, a pozitív esetek aránya 3,34 százalék volt az egészségügyi minisztérium honlapja szerint. Már 443-ra emelkedett a kórházi ellátást igénylő esetek száma, akik közül 236-an súlyos betegnek számítanak, és 49-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak.

Ezen a héten megkezdték a 60 év fölöttiek újraoltását, közülük már 182 444-en vették fel a harmadik adag vakcinát. A Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek az elemzéséből kiderül, hogy a nem oltottak 4,5-ször nagyobb valószínűséggel kerülnek a súlyos betegek közé.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 796 466-ot (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,33 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozat okozta járvány megfékezéséhez.

A pandémia megjelenése óta 884 933 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 6497-en haltak meg Izraelben.

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »