A globális minimumadó felülírja az EU korábbi terveit

Az Európai Bizottság felfüggeszti a digitális adózás bevezetésére irányuló tervét annak érdekében, hogy ne veszélyeztesse az igazságosabb adózással kapcsolatos globális megállapodásra vonatkozó terveket – jelentette be hétfőn a Daniel Ferrie brüsszeli testület illetékes szóvivője.

A G20 csoport szombati tárgyalásain elért “rendkívüli áttörést követően úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a digitális adózással kapcsolatos munkánkat” – közölte Ferrie, miután Janet Yellen vasárnap arra kérte fel a bizottságot, hogy halassza el az adótervezetre vonatkozó javaslatot. A szóvivő hozzátette: a folyamat sikeres lezárása erőfeszítést igényel minden féltől, és a bizottság most erre összpontosít.

A technológiai cégekre kivetendő új adó javaslatát július 20-án jelentette volna be a testület, hogy egyfajta forrásbevételben részesüljön koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó, 750 milliárd eurós helyreállítási csomagjához. Az Egyesült Államok azért kérte fel a bizottságot a terv felfüggesztésére, mivel az alááshatja a globális minimumadóról szóló megállapodást, és bonyolíthatja annak jóváhagyását az amerikai kongresszusban.

A gazdaságilag legfejlettebb húsz ország, a G20-as csoport, a múlt hétvégén Velencében tanácskozó gazdasági és pénzügyminiszterei közölték: közel állnak a megegyezéshez a globális minimumadóról. Bruno La Maire francia gazdasági miniszter szerint az egyezség létrejöttével “végre megadóztathatják a technológiai óriásvállalatokat, amelyek eddig elkerülték ezt, és véget vethetnek a multinacionális cégek adóelkerülésének és adóoptimalizálásának. Ezek a vállalatok eddig egy adott országban tettek szert haszonra, és egy másik országban, rendszerint egy adóparadicsomban fizették be az adókat.”

Janet Yellen hétfőn az eurócsoporthoz tartozó országok brüsszeli egyeztetése során sürgette az Európai Unió országait, hogy írják alá a társasági adózás átalakításáról szóló globális megállapodást, tartsák fent a költségvetési támogatást és a kiadások növelését a járvány okozta gazdasági bizonytalanság leküzdéséhez.

“Olyan fenntartható bevételi forrásokra van szükségünk, amelyek nem a munkabérek további adóztatásán alapulnak” – jelentette ki Yellen.

Hozzátette: “véget kell vetni annak is, hogy a vállalatok tőkejövedelmeket alacsony adózású országokba helyezzék át, és meg kell állítanunk azokat a számviteli trükköket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy elkerüljék a méltányos részesedésük megfizetését.”

Paolo Gentiloni gazdaságért felelős uniós biztos az eurócsoport ülését lezáró sajtótájékoztatón közölte: “a nemzetközi társasági adóról szóló megállapodás elérése elsődleges prioritás számunkra, és az Európai Bizottság együtt fog működni az amerikai kormánnyal ennek elérése érdekében. Ezért is döntöttünk a digitális adósra vonatkozó uniós keret kidolgozásának befagyasztása mellett.” Hozzátette: “egy ilyen gazdasági-társadalmi válságban fontos, hogy megállapodás szülessen ebben a történelmi jelentőségű kérdésben.”

A globális minimumadóról szóló elképzelések két alapon nyugszanak:

  • egy legalább 15 százalékos minimumadó bevezetésén
  • illetve olyan rendszer kialakításán, amely a lehető legigazságosabb módon osztja el ezt az adót, tehát a nagyvállalatoknak abban az országban kellene megfizetniük az adóterhet, amelyben a bevételek keletkeznek.

Az uniós tagállamok közül Magyarország és Észtország nem támogatja a globális javaslatot, Írország pedig támogatja ugyan a multinacionális vállalatok adóztatásának megváltoztatását, de ellenzi a 15 százalékos minimális adókulcsot.

Világszerte azonban már 130 ország csatlakozott a globális minimumadó kezdeményezéshez. A részleteket a következő időszakban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD fogja kidolgozni, majd a G20 csoport hagyja jóvá a vezetők október végi római találkozóján. Ezt követően az országoknak saját törvényeikbe kell foglalniuk az adómértéket.

Felkapott hírek

Friss hírek

Kilőtt a Kia nyeresége

A dél-koreai autógyártó Kia Corporation nettó profitja a tavalyi összeg több mint tízszeresére nőtt az idei második negyedévben. Az óriási ugráshoz persze a tavalyi alacsony bázis is hozzájárult, de idén igen erős a kereslet a gyártó SUV modelljei iránt.

Read More »

Még jobban megszűrik a turistákat a horvátok

Hétfőtől a magas fertőzöttségi arányt regisztráló, nem európai uniós országokból, például Nagy-Britanniából és Oroszországból érkezőknek a határátlépésnél az oltási igazolás mellett negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk. Az emelkedő esetszámok miatt négy dalmát megyében szigorítanak a gyülekezési feltételeken is, a részleteket pénteken ismertetik.

Read More »