A francia regionális választás az elnökválasztás főpróbájának ígérkezik

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós regionális választások első fordulója, amelynek során közel 48 millió választópolgár 13 európai és négy tengerentúli régió tanácsának 1754 ezer tagját választja meg a következő hét évre.

A 2022-es francia elnökválasztás előtti utolsó országos szavazás az elnökválasztás sajátos főpróbájának ígérkezik, miután több potenciális elnökjelölt is megméretteti magát a saját régiójában. A szavazóhelyiségek 8 órakor nyitottak ki, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

A régiók többségét, hetet, jelenleg az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak vezetik, hatot a szintén ellenzéki baloldal irányít, míg két helyen centristák, Korzika és Martinique szigetén pedig a helyi nacionalista erők kormányoznak. Ahhoz, hogy egy párt az első fordulóban mandátumot nyerjen, a listájának a szavazatok abszolút többségét kell megszereznie, a jövő vasárnapi második fordulóban már a relatív többség is elég lesz.

A második fordulóba annak a listának a jelöltjei jutnak be, amely a szavazatok legalább 10 százalékát megszerezte az első fordulóban. Két párt akkor léphet szövetségre és vonhatja össze a listáit a két forduló között, ha az első fordulóban megszerezte a szavazatok legalább öt százalékát. A győztes lista a megszerzett helyeken felül a tanácsi helyek további 25 százalékával is rendelkezik, a többi helyet pedig arányosan osztják szét a legalább öt százalékot elért pártok között.

A koronavírus-járvány miatt a pártok nagyon visszafogottan kampányoltak, s az Ifop közvélemény-kutatóintézetnek pénteken közzétett felmérése szerint a franciák 74 százalékát “nem érdekli” ez a voksolás. Az előző regionális választásokon, 2010-ben és 2015-ben a választók fele járult az urnákhoz.

A hat évvel ezelőtti első fordulót a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (mai nevén Nemzeti Tömörülés) nyerte meg a szavazatok 30 százalékával, de a párt a második fordulóban végül egyetlen régió vezetését sem tudta megszerezni. A felmérések szerint most először van esélye arra a nemzeti jobboldalnak, hogy akár több régióban is többséget szerezzen.

Az első fordulóban a prognózisok alapján a hat évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan a régióknak akár a felében is győzhet Marine Le Pen pártja, de ezúttal a Marseille-t és Nizzát is magában foglaló déli Provence-Alpes-Cote d’Azur régióban a végső győzelemre is esélye van.

A franciáknak egyébként 51 százaléka gondolja azt, hogy a Nemzeti Tömörülés győzelme a regionális választásokon “nem jelent veszélyt a demokráciára”. A párt megerősödése ugyanakkor intő jel lehet Emmanuel Macron államfő számára, akinek a jövő évi elnökválasztáson Marine Le Pen lehet a legfőbb kihívója.

Az Ipsos közvélemény-kutatóintézet kommentárja szerint a regionális választásokon aratott esetleges győzelem lendületet adhat a Nemzeti Tömörülés jelöltjének a már megkezdődött elnökválasztási kampányban. Hírmagyarázók szerint az alacsony részvétel kedvezhet a Nemzeti Tömörülésnek az első fordulóban, s nagyarányú előretörést is felmutathat a párt, de szövetségesek hiányában a második fordulóban nehéznek ígérkezik számára a győzelem.

Emmanuel Macron államfő pártja szempontjából nehéz megítélni a regionális választásokat, miután a Köztársaság lendületben (LREM) hat évvel ezelőtt még nem létezett, így tagokkal sem rendelkezik a regionális tanácsokban. A köztársasági elnök és fiatal, ismeretlen politikusok által vezetett pártjának megítélését ráadásul a választók teljesen különválasztják. A felmérések szerint a kormánypárt egyetlen régióban sem szerezhet győzelmet, de az alkalmi szövetségeknek és a visszaléptetéseknek köszönhetően a második fordulóban a győztesnek ígérkező jelöltet fogja támogatni a Nemzeti Tömörüléssel szemben, függetlenül attól, hogy az bal- vagy jobboldali.

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: megpihen a DAX a kétnapos rali után

Vegyes hangulatban kezdték a napot az európai indexek, a befektetők a meglévő oltások hatásosságát mérlegelik az új vírusvariánsra vonatkozóan. A BioNTech mely a Pfizerrel együtt gyárt vakcinákat, 6%-ot esett, miután egy tanulmány szerint az Omicron részlegesen ki tudja kerülni a kétdózisos vakcina nyújtotta védelmet. 

Read More »

Csökken az Omicron miatti aggodalom, 15.600 pont felett a DAX

Magasabban kezdték a napot az európai indexek, köszönhetően a kínai monetáris feltételek lazításának és annak, hogy az Omicron vélhetően mégsem lesz olyan negatív hatással a gazdasági fellendülésre, mint azt előzetesen gondolták. Másrészről viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a jegybankok tartják magukat ahhoz, hogy elkezdik visszavonni a piaci ösztönző eszközöket.

Read More »

Leave a Reply