Felfelé módosították az európai GDP-adatokat

Jelentősen javította az első negyedéves GDP-adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden kiadott harmadik becslésében.

Az euróövezet 19 tagállamában az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással számolva 0,3 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 1,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) január-márciusban.

A negyedéves szintűt 0,3 százalékponttal, az éves bázisú adatot pedig 0,5 százalékponttal javította felfelé az Eurostat. Elemzők az első, illetve az azzal megegyező második becsléssel azonos értékekre, negyedéves összehasonlításban 0,6 százalékos, éves szinten pedig 1,8 százalékos visszaesésre számítottak.

A 27 tagú Európai Unióban negyedéves összehasonlításban 0,1 százalékkal, éves szinten pedig 1,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben. Az Eurostat a negyedéves összevetésű adatot 0,3 százalékponttal, az éves szintűt pedig 0,5 százalékponttal javította.

A teljes Eurostat jelentés ezen a linken érhető el.

Forrás: MTI / Eurostat

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »