Engedélyezték a Biogen Alzheimer-kór elleni gyógyszerét

Új Alzheimer-gyógyszert engedélyezett az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) az Egyesült Államokban, csaknem húsz éve először – írta a BBC hírportálja.

Az Aducanumab elnevezésű anyag a demencia leggyakoribb formájának, az Alzheimer-kórnak nem a tüneteit, hanem az okát kezeli: csökkenti a betegségre jellemző agyi fehérjelerakódást.

2019 márciusában leállították a szer tesztjeinek harmadik, nagyszabású, nemzetközi fázisát, amelyben mintegy 3000 páciens vett részt, mivel az emlékezetvesztést és a gondolkodási problémákat a havi infúzióként adott szer nem lassította jobban, mint a hatóanyag nélküli placebo. Ugyanabban az évben azonban a szert kifejlesztő amerikai Biogen több adat elemzésével megállapította, hogy a szer működött, amennyiben nagyobb dózisban adagolták. Azt is közölték, hogy szignifikánsan lassította a kognitív képességek romlását.

https://www.instagram.com/p/CP0zh2RjdSD/

A világon több mint 30 millió ember szenvedhet Alzheimer-kórban, többségük 65 éven felüli. Mind az amerikai, mind a brit tudományos közvéleményt megosztja az Aducanumab, vannak, akik áttörést látnak benne, mások szerint csekély a haszna.

Bart De Strooper, az angol demenciakutató intézet (Dementi Research) óriási jelentőségű mérföldkőnek nevezte az engedélyezést az Alzheimer-gyógyszerek utáni kutatás történetében. A múlt évtizedben több mint 100 vizsgált kezelési módszer bizonyult bukásnak. Noha azt reméli, embermillióknak jelenthet fordulópontot az új szer, hozzátette, „sok akadályt kell még legyőzni”.

A University London College idegkutatója, John Hardy szerint azonban a szernek csekély a haszna, és csak nagy gonddal kiválasztott pácienseken segít. A kétségek ellenére az amerikai engedélyezés óriási lendületet adhat a demenciakutatásnak, amely hagyományosan háttérbe szorul a rák vagy a szívbetegségek kutatásához képest.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »