Ötezer fős tesztkoncertet rendeztek Párizsban

Ötezer fő részvételével rendezték meg szombaton az első franciaországi tesztkoncertet Párizsban annak felmérésére, hogy mekkora a koronavírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. Az Indochine nevű francia rockzenekar élő koncertjén a Bercy sportcsarnokban a résztvevők szájmaszkban, de távolságtartás nélkül táncoltak csaknem két órán át.

A tudományos kísérletre több mint 20 ezren jelentkeztek, közülük 7500 embert választottak ki, és valamennyiüket az elmúlt három napban letesztelték a Bercy sportcsarnokban, majd szombat délelőtt ismét mindenkinek részt kellett vennie egy gyorsteszten. A koncertre ötezer, kizárólag negatív tesztet produkáló ember mehetett, 2500 embernek pedig otthon kellett maradnia. Egy hét múlva mind a 7500-at harmadszorra is letesztelik, és a pozitív esetek számát összehasonlítják a két csoport között.

A kísérlet arra a kérdésre keresi a választ, hogy a koncertre negatív teszttel érkezők nagyobb kockázatnak vannak-e kitéve egy táncos rendezvényen, mint a hétköznapi életben. A kísérletben 18 és 45 év közötti egészséges emberek vehettek részt, akiknél nem valószínű, hogy a betegség súlyos formája alakul ki, ha esetleg a koncerten elkapták a koronavírust.

https://www.instagram.com/p/CPdwH1yrFTM/

Nagy-Britanniában és Spanyolországban már tartottak hasonló tesztkoncerteket, amelyek alapján a fertőzés kockázata nem tűnt jelentősnek. Franciaországban az első tesztkoncertet többször is elhalasztották a járvány harmadik hulláma és az újabb országos lezárás miatt. Végül alig két nappal azelőtt rendezték meg, hogy minden 18 éven felüli előtt megnyílik a jelentkezési lehetőség a koronavírus elleni oltásra.

A tesztkoncert tétje azért is jelentős, mert bár 202 nap után a színházak, mozik és koncerttermek tíz nappal ezelőtt megnyithattak, június 9-ig csak 35 százalékos kihasználtság mellett, a rá következő három hétben pedig 65 százalékig megtöltött nézőtérrel, a védőtávolság megtartása mellett működhetnek.

A nyári fesztiválszezonban engedélyezettek lesznek a zenés rendezvények maximum ötezer fő részvételével, de az egy főre jutó területnek legalább négy négyzetméternek kell lennie. A szombati tesztkoncerten viszont szándékosan nem volt védőtávolság, az emberek, bár szájmaszkot viseltek, szorosan egymás mellett táncoltak.

Franciaországban több hasonló tesztkoncert is napirenden van, amelynek megszervezésére egy úgynevezett tesztkoncert-munkacsoportot hozott létre a magánszínházak és fesztiválok producereinek országos szakszervezete, a Prodiss járványügyi szakemberekkel, tesztlaboratóriumokkal, a nemzeti zenei központtal, a párizsi önkormányzattal és a kulturális tárcával együttműködve.

A korlátozások miatt több nyári zenei fesztivál is lemondta az idei rendezvényeit, mások pedig egyelőre ülő közönség előtt és távolságtartás mellett szervezik a koncerteket. Az első tesztkoncert eredményét június végén teszik közzé.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »