Csak Magyarország nem támogatta az EU-s álláspontot az izraeli-palesztin konfliktusban

Az elmúlt hetekben kiéleződött izraeli-palesztin konfliktusról tartott vitát az Európai Parlament keddi plenáris ülésén.

Agosto Santos Silva portugál külügyminiszter, az Európai Unió Tanácsának soros portugál elnöksége és Josep Borrell kül – és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő nevében az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket. Kiemelte, hogy az Európai Unió határozottan elítéli a Hamász radikális iszlamista szervezet rakétatámadásait az izraeli civilek lakta területek felé. Hangsúlyozta: Izraelnek jogában áll megvédenie polgárait, azonban az EU elvárja, hogy válaszlépései arányosak legyenek, és az erőszakot a legnagyobb visszafogottsággal alkalmazza.

A portugál külügyminiszter felhívta a figyelmet a konfliktust közvetlenül kiváltó okokra is. Kiemelte, hogy az uniót mélyen aggasztják a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó péntekén bekövetkezett összecsapások, amelyek azután törtek ki, hogy az izraeli hatóságok elzárták az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek otthont adó al-Haram as-Saríf összes bejáratát az imádkozni kívánó muszlimok elől.

„Jeruzsálem a világ három monoteista vallásának székhelye, a szent helyeket tiszteletben kell tartani, az ima békéjét és a szabad gyülekezési jogokat biztosítani kell” – húzta alá Santos. Hozzátette: súlyos aggályokra ad okot a palesztin családok kitelepítése az Izrael által megszállott területekről. Ezt a folyamatot be kell tiltania az izraeli vezetésnek, mert ellentétes a nemzetközi joggal. Rámutatott továbbá, hogy a gázai helyzet fenntarthatatlan, minél előbb el kell kezdeni a béketárgyalásokat, és meg kell valósítani az 1967-es határokon nyugvó kétállami megoldást.

A vita folyamán az EP legnagyobb pártfrakciója, az Európai Néppárt részéről David McAllister külügyi bizottsági elnöke kiemelte: lehet kritizálni Izrael politikáját, azonban az antiszemitizmusra nem lehet indokot vagy magyarázatot találni, azt teljes egészében meg kell szüntetni.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének pártfrakciója nevében Pedro Márques azt hangsúlyozta, hogy habár mindkét fél részéről elítéli az erőszakot, az izraeli vezetésnek biztosítania kell a palesztinok jogainak érvényesülését.

https://www.instagram.com/p/CO-ZiDbr7O3/

Az EU tűzszünetre és az erőszak felszámolására szólít fel

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli, videokapcsolaton keresztül tartott tanácskozását követően kedden, kijelentette: a tűzszünet esetében nemcsak egyetértés, hanem teljes körű végrehajtás szükséges. Kiemelte: a rendkívüli tanácskozásra a közös uniós álláspont kialakítása miatt volt szükség, amelyet az Európai Unió 27 tagországa közül 26 támogatott. Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország nem támogatta az uniós álláspontot.

Szavai szerint az EU elítéli a Gázai övezetet kormányzó Hamász és más iszlamista csoportok izraeli célpontok elleni rakétatámadásait, és elismeri Izrael jogát arra, hogy megvédje magát. Az önvédelemnek azonban mindkét fél részéről arányosnak kell lennie, és tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot – jelentette ki az uniós diplomácia vezetője.

Borrell hangsúlyozta: az Izrael és a palesztinok közöti konfliktusnak csak politikai megoldása lehet, csak tárgyalások útján érhető el tartós béke a régióban. A megoldás érdekében politikai horizont megnyitására, valamint a felek teljes elkötelezettségére van szükség a párbeszéd és a békefolyamat lehetséges újraindítása mellett – tette hozzá.

A palesztin választások április végén bejelentett elhalasztásával kapcsolatban azt mondta, a voksolás megtartása elsődleges fontosságú. Ezzel összefüggésben Borrell a választások megtartásának segítésére szólította fel valamennyi felet.

Azzal összefüggésben, hogy a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai exklávé, Ceuta területére egy nap alatt több ezer illegális migráns érkezett, Borrell azt mondta: az EU megtesz mindent, ami szükséges a dél-európai uniós tagország támogatásához. Közölte azt is, hogy az unió jó együttműködésen és barátságon alapuló szilárd és stratégiai partnerséget folytat Marokkóval. A jó kapcsolatok fenntartása magában foglalja a bevándorlási kérdéseket is – közölte.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek