Jó eredményt közölt a Goldman Sachs

A vártnál sokkal nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Goldman Sachs befektetési bank az első negyedévben, amit a rekordszintű globális vállalati ügyleteknek és a koronavírus-járvány következményeként kiugró tőzsdei forgalomnak köszönhet.

A New York-i székhelyű globális befektetési bank szerdán közzétett gyorsjelentése szerint az adózott eredmény 6 milliárd 836 millió dollárt tett ki a január-márciusi időszak után, ami 464 százalékkal több az egy évvel korábbi 1 milliárd 213 millió dollárnál. A részvényesekre jutó nettó profit 498 százalékkal, 6 milliárd 711 millió dollárra nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség 18,60 dollárt tett ki, míg egy évvel korábban 3,11 dollárt. Elemzők jóval kisebb profitra, részvényenként 10,22 dollárra számítottak.

A teljes nettó bevétel 102 százalékkal, 17 milliárd 704 millió dollárra emelkedett, jócskán meghaladta a 12,6 milliárd dolláros elemzői prognózist. A befektetési banki üzletág bevételei 73 százalékkal 3,77 milliárd dollárra nőttek, ami 2010 óta a legnagyobb érték.

A Goldman fő bevételi forrásának számító kereskedési üzletág bevételei éves összevetésben 47 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 78 százalékkal emelkedtek, 7,58 milliárd dollárra. A részvénykereskedelemből származó bevételek éves összevetésben 68 százalékkal nőttek. A kiugró emelkedésben nagy szerepet játszottak az olyan mém-részvények néven is emlegetett papírok, mint a GameStop iránti kisbefektetői roham, amely hatalmas áringadozásokat és forgalmat generált.

A bank kamatbevételei 36 százalékkal csökkentek, kamatkiadásai pedig 54 százalékkal estek, így a nettó kamatbevételek 13 százalékkal, 1,48 milliárd dollárra nőttek január-márciusban.

A Goldmannak viszonylag kis méretű a lakossági üzletága, ami előnynek bizonyult, mert védelmet jelentett a nemfizető hitelekkel szemben, illetve az alacsony kamatok hatásától. Így nem is meglepő, hogy a Goldman minimális összeget, mindössze 70 millió dollárt szabadított fel a nemfizető hitelekre félretett tartalékokból, eltérően a JP Morgan Chase-től, a legnagyobb amerikai bankcsoporttól, amely 5,2 milliárd dollárt szabadított fel, jelentősen növelve ezzel nyereségét.

A Goldman Sachs már a harmadik egymást követő negyedévben mondhatja el, hogy kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott. Ebben szerepet játszott, hogy a bankház kényelmesen tartott első helyét a tanácsadók között a globális vállalati fúziók és egyesülések piacán, illetve a koronavírus-járvány miatti piaci kilengések közepette ügyfelei több részvényt és kötvényt adtak-vettek, hogy hozzáigazítsák portfóliójukat a helyzethez.

A Goldman Sachs 0,30 százalékos nyereségben, 328,69 dolláros árfolyamon nyitotta a kereskedést szerdán a New York-i tőzsdén. Az utóbbi 52 hét alatt 165,38 és 356,83 dollár között mozgott az árfolyam. Az egy évvel ezelőtti szintnél több mint 82 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyam.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »