Korona körkép: a franciák fokozottan ellenőriznek, a lengyelek gyorsítják az oltást

Franciaországban a rendőrség fokozottan ellenőrzi csütörtöktől a koronavírus-járvány miatti korlátozások betartását a húsvéti időszakban – jelentette be a belügyminisztérium.

Elsősorban az autópálya-kapuknál és a pályaudvarokon kell arra számítani, hogy a hatóságok ügyelni fognak arra, hogy a lezárt 19 megyében, köztük Párizsban csak indokolt esetben hagyják el az emberek a lakókörzetüket 10 kilométernél távolabb, az igazoltatások hétfőn és kedden is fokozottak lesznek – mondta keddi sajtótájékoztatóján Gérald Darmanin belügyminiszter.

A járvány miatti második lezárás december 15-i feloldása óta 5,2 millió alkalommal igazoltattak a rendőrök és több mint félmillió esetben szabtak ki bírságot. A legtöbb esetben (480 664) az éjszakai kijárási tilalom vagy a lakhelyelhagyási korlátozások megszegése miatt, de 19 525 alkalommal azért, mert a kötelező, de ingyenesen elérhető PCR-teszt hiányában próbált meg az igazoltatott személy kiutazni az országból, 18 835-ször pedig tiltott gyülekezés volt az indok.

Az egészségügyi védelmi tanács szerdán értékeli ki Emmanuel Macron államfő részvételével a korlátozások eredményeit, illetve dönt esetleges újabb szigorításokról, amelyeket a járványügyi szakemberek napok óta szorgalmaznak. Egy jelentős részük szerint az intenzív osztályok leterheltségének enyhítéshez az első hullám idején elrendelt szigorú lakhelyelhagyási tilalomra lenne szükség, miután a súlyos betegek száma már átlépte az őszi tetőzés szintjét, amely pedig novemberben a lezárást követő második héten következett be.

A 7600 rendelkezésre álló intenzív ágyon jelenleg 5072 koronavírusos fertőzöttet ápolnak (98-cal többet mint 24 órával ezelőtt) a más súlyos betegségben szenvedők mellett. Országosan az intenzív ágyak 90 százaléka foglalt, és azoknak 60 százalékán fekszenek fertőzöttek.

Múlt héten a napi esetszám 40 és 50 ezer között mozgott, hétfőn 9 ezer, kedden 30 ezer új esetet jelentettek, amelyek jelentős többségét a fertőzőbb és súlyosabb lefolyású brit variáns okozza, így a szakemberek szerint az esetszámok stabilizálódása mellett sem várható egyelőre, hogy csökken a nyomás a kórházakon. Összességében 28 ezer fertőzött szorul kórházi ellátásra.

A halálozási arány ugyanakkor az idősebbek átoltottságának és a súlyos betegeknek a korábbiaknál alacsonyabb átlagéletkorának köszönhetően csökkent, de a járvány kezdete óta már több mint 95 ezren vesztették életüket.

Bruno Le Maire gazdasági miniszter kedden úgy vélte, hogy a betegek közti választás abszolút határvonalat jelent a kormány számára, jelezve, hogy ezt a helyzetet el fogja kerülni Franciaország. A fővárosi régió 41 kórházának válságügyi igazgatója vasárnap húzta meg a vészharangot.

Lengyelországban gyorsítanak az oltási kampányon

Lengyelországban áprilistól gyorsítanak a koronavírus elleni oltási kampányon, a módosított stratégia szerint a lakosság születési évjárat szerinti, majd általánosan, mindenkire kiterjedő oltásra állnak át – jelentették be kedden a járványkórházzá átalakított varsói nemzeti stadionban megtartott sajtóértekezleten.

A vakcinaszállítmányok várható gyorsulása kapcsán módosított ütemterv szerint a második negyedév végéig 20 millió oltást adnak be, augusztus végéig pedig beoltják az összes önkéntesen jelentkező lengyelt – hangzott el a Mateusz Morawiecki kormányfő, Adam Niedzielski egészségügyi miniszter és Michal Dworczyk, a kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetője részvételével megtartott konferencián.

Az oltási kampány hatékonyságának biztosítása érdekében több oltóhelyet nyitnak, újonnan nemcsak az egészségügyi intézményekben, hanem az önkormányzatok által kijelölt pontokban, az üzemekben, a patikákban, valamint a drive-thru pontokban is lebonyolítják a vakcinázást.

Míg eddig az elsőbbségi csoportok (az egészségügyi dolgozók, az idősebb emberek, a tanárok, a fegyveres erők) oltása zajlik, április 12-től kezdve születési évjárat szerinti oltási regisztráció indul. Naponta egy-egy évfolyam iratkozhat majd fel, így a április 12. és április 23. között az 1962 és 1972 között születettek kerülnek sorra. Az első jelentkezőket még áprilisban be is oltják, feltehetőleg májusban pedig már mindenki számára, a születési évre való tekintet nélkül teszik elérhetővé az oltásokat – közölte a sajtóértekezleten Dworczyk.

Morawiecki elmondta: a kormány célja a havi 10 millió oltás beadása. E célkitűzés teljesítését viszont a vakcinák elérhetőségétől tette függővé. Dworczyk bejelentette: a gyártók ígérete szerint áprilisban több mint 5 millió adag oltóanyag érkezik, de nem kizárt akár 7 millió adag szállítása is.

Morawiecki tudatta: kedd délutánig 6 millió oltást adtak be. A lengyel egészségügyi tárca adatai szerint több mint 2 millió embert az alkalmazott vakcinák második dózisával is beoltottak a mintegy 31 millió felnőtt lakost számláló Lengyelországban.

Keddi adatok szerint egy nap alatt 20 870 új fertőződést mutattak ki, ami mintegy 4129-cel több, mint az előző hét azonos napján. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 100 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 361 ember hunyt el.

Romániában a külföldiek előtt is megnyitják az oltáselőjegyzési portált

A román személyi szám nélküli, az országban jogszerűen tartózkodó külföldiek előtt is megnyitják a koronavírus elleni oltáskampány előjegyzési portálját – jelentette be keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a kampány koordinátora.

Az internetes előjegyzési portál a román személyi szám (CNP) alapján regisztrálta a jelentkezőket, így a román okmányokkal nem rendelkező külföldiek eddig csak telefonon keresztül foglalhattak időpontot. A koordinátor szerint április 10-től maga a portál hoz létre számukra a regisztráció során egy egyedi azonosító számot, amely az általuk csatolt külföldi – a vakcina beadásakor felmutatandó – személyazonossági okmánnyal együtt lehetővé teszi számukra, hogy az internetes felületen foglaljanak oltási időpontot vagy feliratkozzanak valamely oltóközpont várólistájára.

Romániában az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és Svájc állampolgárai jogosultak ingyenes vakcinára, valamint azok a – harmadik országokból érkezett – külföldi állampolgárok, akik érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek Romániában. A külföldiekre is az oltási stratégiában meghatározott elsőbbségi elvek érvényesek.

A koordinátor beszámolt arról, hogy az előjegyzési portál interaktív térképén minden oltóközpontnál feltüntették, milyen vakcinatípust használnak, április közepétől pedig a családorvosok is bekapcsolódnak a kampányba. Az általuk beadandó vakcinákra már nem a központi portálon, hanem a rendelőben kell majd feliratkozni, de az immunizáció adatait mindenütt bevezetik az országos oltási regiszterbe.

Romániában várhatóan szerdán haladja meg a kétmilliót a beoltottak száma, több mint egymillióan már mindkét dózist megkapták. A beoltottak közül 13 416-an mégis megfertőződtek, miután megkapták az első adag vakcinát, 1859-en pedig annak ellenére kapták el a fertőzést, hogy mindkét adagot megkapták.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek