Folytatódik a digitális jüan tesztelése

Peking mintegy 1,5 millió dollárnyi digitális jüant ad ki a Holdújév alkalmából; a lépés része a nemzeti kriptopénz tesztelési folyamatának – jelentette be a főváros vezetése a hétvégén. Ez lesz a kínai központi bank által fejlesztett virtuális valuta harmadik legnagyobb tesztje.

A kínai hatóságok eddig négy városban – Sencsen, Szucsou, Csengtu és Xiong’an városokban – tesztelték a nemzeti kriptopénzt, ami – például a Bitcoinnal ellentétben – egy olyan központosított digitális valuta, amit a kínai jegybank bocsájt ki és tart ellenőrzése alatt.

Peking hétvégi közlése szerint 50 000 embert választanak ki a jelentkezőkből, akik fejenként 200 jüant – körülbelül 30 dollárt – kapnak virtuális pénz formájában. A delikvensek ezután a kijelölt offline helyeken, illetve a JD.com e-kereskedelmi óriás felületén elkölthetik a kapott összeget a közelgő holdújévi ünnep alatt.

A központi bank által fejlesztett digitális valuta a már meglévő fizetési alkalmazásokon keresztül történő tranzakciókhoz hasonlóan fog működni. A mobilos fizetés ugyanis – elsősorban az Alibaba és a Tencent által támogatott, okostelefonos alkalmazásokon alapuló fizetési módok, az Alipay és a WeChat Pay – az elmúlt néhány évben már-már felváltották a készpénzes fizetést Kínában, az emberek tehát hozzá vannak szokva az ilyen fizetési módokhoz.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »