Kicsit jobb lett a vártnál a francia GDP-adat

Tavaly a második világháború óta nem tapasztalt mértékben csökkent a francia gazdaság teljesítménye a koronavírus-járvány hatására, bár az utolsó negyedévben az elemzői várakozásoknál kisebb mértékű volt a visszaesés.

A francia statisztikai hivatal (Insee) pénteken közzétett első becslése szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal csökkent Franciaország hazai összterméke (GDP), miután a járvány második hulláma miatt vissza kellett vezetni a gazdaság és a társadalom működését fékező szigorú szabályokat.

Elemzők 4 százalékos visszaesésre számítottak a harmadik negyedévben mért 18,5 százalékos emelkedés után. Az első negyedévben 5,9 százalékkal, a másodikban pedig 13,7 százalékkal zuhant a GDP negyedéves összevetésben.

Az euróövezet második legnagyobb gazdaságában a tavalyi utolsó negyedévben az export volt a növekedés fő hajtóereje, amely negyedéves szinten 4,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben mért 21,9 százalék után, míg az import 1,3 százalékkal bővült az előző negyedév 16,2 százalékos emelkedése után.

Az állóeszköz-beruházások növekedési üteme 24,0 százalékról 2,4 százalékra lassult, míg a háztartások fogyasztása – ami egyébként a francia gazdasági növekedés hagyományos hajtóereje – 18,2 százalékos emelkedésről 5,4 százalékos csökkenésre, a kormányzati kiadások pedig 14,6 százalékos bővülésről 0,4 százalékos visszaesésre váltottak.

Éves összehasonlításban az első negyedévben 5,7 százalékkal, a másodikban 18,8 százalékkal, a harmadikban 3,9 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 5,0 százalékkal csökkent a GDP. A háztartások fogyasztása az első negyedévben 4,7 százalékkal, a másodikban 16,0 százalékkal, a harmadikban 1,1 százalékkal, a negyedikben pedig 6,8 százalékkal esett vissza.

Az egész évet nézve

A tavalyi év egészében 8,3 százalékkal zsugorodott a francia gazdaság, ami a második világháború óta a legrosszabb érték, de így is kedvezőbb a kormány 11 százalékos csökkenést valószínűsítő előrejelzésénél. Valószínű, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány is kisebb lesz a kormány által várt 11,3 százaléknál. A statisztikai hivatal 9 százalékos GDP-csökkenést jelzett előre a tavalyi évre a 2019-ben elért 1,5 százalékos növekedés után.

Tavaly Franciaország exportja 16,7 százalékkal, importja pedig 11,6 százalékkal csökkent, ami drámai a különbség ahhoz képest, hogy 2019-ben a kivitel 1,8 százalékkal, a behozatal pedig 2,6 százalékkal nőtt. A háztartások fogyasztása 7,1 százalékkal, a kormányzati kiadások 3,1 százalékkal, a tőkeberuházások pedig 9,8 százalékkal csökkentek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csökkenő eredményről számolt be a Tesco

A Tesco adózás előtti eredménye a februárral véget ért 2020-2021-es pénzügyi évben, elsősorban a koronavírus-járvány okozta kiesések és többletköltségek miatt csökkent. Szerdai beszámolójában a cég közölte, hogy közép-európai részlege is megszenvedte a járvány hatásait.

Read More »