Az oroszok szerint 100%-os a második vakcinájuk

A klinikai tesztek alapján a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága száz százalékos a koronavírus-fertőzéssel szemben – közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.

“Egy vakcina hatékonysága az immunológiai hatékonyságából és a megelőző hatékonyságából tevődik össze. A klinikai tesztelés első és második fázisa alapján az EpiVacCorona immunológiai hatékonysága 100 százalékos” – áll a közleményben.

Az EpiVacCorona – a SARS-CoV-2 koronavírus elleni epitópvakcina – peptid antigén alapú oltóanyag, amely október 14-én kapta meg a feltételes bejegyzést Oroszországban. Ezt követően megkezdődött “posztregisztrációs” tesztelése, dokumentációját pedig eljuttatták az Egyészségügyi Világszervezethez (WHO). Korábbi közlés szerint 2020 végéig 50 ezer dózist terveztek gyártani belőle.

Oroszoroszágban a december 5-én elindított, elsősorban a veszélyeztetett társadalmi és foglalkozási csoportokat érintő kiterjedt vakcináció után hétfőn megkezdődött a lakosság tömeges oltása. A kampány keretében alapvetően az elsőként kifejlesztett Szputnyik V-t adják be az embereknek, de egyes régiókban, kisebb mennyiségben használják az EpiVacCoronát is, amelynek tömeggyártása februárban indul be.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek