Országos karantén jön a lengyeleknél

A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént léptetnek érvénybe Lengyelországban december végétől január közepéig – jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter csütörtökön Varsóban. Közlése szerint szilveszterkor külön kijárási korlátozásokat vezetnek be.

A fertőzöttek számának növekedése az utóbbi hetekben 10 ezer körülire lassult, az erről a szintről esetlegesen elinduló harmadik hullámmal azonban nem biztos, hogy az egészségügyi rendszer meg tudna birkózni – értékelte Niedzielski, aki erre hivatkozva közölte: a jelenlegi járványügyi intézkedések mellett december 28-tól január 17-ig teljesen bezárnak az eddig a szolgálati utak céljából vendégeket fogadó szállodák, továbbá a patikák, az élelmiszer- és illatszerboltok kivételével újból bezárnak a bevásárlóközpontok üzletei is.

Az említett időszakban a sípályák sem működhetnek. A „szervezett közlekedéssel” külföldről érkezők számára tíznapos karantén lesz kötelező – mondta el a politikus. A lengyelek emellett este 19 és hajnali 6 óra között szilveszterkor is csak a legszükségesebb esetekben – például gyógyszerbeszerzési vagy szolgálati okokból – hagyhatják el otthonaikat.

A karácsonyi ünnepek előtt viszont nem terveznek kijárási korlátozásokat. A korábbi rendelkezések értelmében az ünnepekkor a lakásokban is legfeljebb öt személy csatlakozhat az ott élőkhöz.

Lengyelországban jelenleg zárva tartanak a kulturális és sportintézmények, az éttermek, illetve korlátozták a tömegközlekedésben, a boltokban és a templomokban tartózkodók számát. Az iskolák távoktatásra tértek át, továbbá ötnél többen sehol nem gyűlhetnek össze.

Az országos karantén befejeztével, január 17-én véget ér a kéthetes oktatási szünet is. A korábban bejelentett tervek szerint onnantól kezdve fokozatosan visszaállítják a hagyományos iskolai oktatást.

Niedzielski szerint Lengyelország nehéz hetek elébe nézhet, mert a tervezett oltások hatása januárban és februárban még nem lesz érzékelhető, és egyelőre a járványhelyzet sem tért vissza a második, őszi hullám előtti szintre. A miniszter azon reményének adott hangot, hogy az eddig bejelentett korlátozások kellőképpen előkészítik a terepet a készülő oltási kampányhoz.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »