Dél-Koreában alattomosan terjed a koronavírus

Dél-Koreában rohamtempóban emelkedik a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek száma, ez pedig nagyon frusztrálja egy olyan ország vezetését, amelynek a járvány első és második hulláma során sikerült kordában tartania a fertőzés terjedését.

Dél-Korea 569 új esetről számolt be a csütörtök éjfélig tartó 24 órában. Ez a közel kilenc hónapos rekord arra utal, hogy a helyzet a szigorú járványvédelmi intézkedések ellenére súlyosbodni látszik.

A dél-koreai járványgörbe alakulása. Kép forrása: Wikipedia

Mivel sok más országhoz hasonlóan itt is a “bulizó fiatalok” állnak a fellendülés hátterében, a dél-koreai egészségügyi hatóságok becslései szerint a tünetmentes fertőzöttek teszik ki az összes fertőzés 40%-át, ami éles emelkedés a júniusi 20-30%-hoz képest. Összehasonlításképpen: Kínában még februárban arról számoltak be, hogy – mintegy 70 000 elemzett eset alapján – a páciensek mindössze 1%-a volt tünetmentes, míg Tokióban ez az arány körülbelül 19%.

Noha az egészségügyi tisztviselők úgy gondolják, hogy a tünetmentes vírushordozók kevésbé adják át másnak a fertőzést, az általuk mégis megfertőzött emberek esetében előfordul, hogy a betegség komolyabb lefolyású.

A tisztviselőket egyúttal aggasztja a nyomon követhetetlen csoportosulások számának növekedése is, mivel így sokkal nehezebb azonosítani fertőzési láncokat. Ehhez hozzájön, hogy a hideg téli hónapok szintén kedveznek a vírus terjedésének, hiszen az emberek ebben az időszakban várhatóan több időt töltenek zárt térben.

A dél-koreai egészségügyi miniszter mindezek tükrében vasárnap bejelentette, hogy Szöulban bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, továbbá korlátozzák a vallási összejövetelek létszámát és az éttermek működését abban a reményben, hogy ezzel ellenőrzés alatt tudják tartani a járvány harmadik hullámát.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás