Szinte egyetlen Trump-szavazó sem tartja Bident legitim győztesnek

Most már hivatalosan is kijelenthető, hogy Joe Biden megnyerte a 2020-as elnökválasztást. Nos, mint az a CNBC és a Change Research legfrissebb felméréséből kiderül, ezt Donald Trump elnök szinte összes támogatója másként gondolja.

Lévén az elnök – egyébként megalapozatlanul – azt állítja, hogy visszaélések történtek a választás során, továbbá rendre kétségeket fogalmaz meg a szavazatok összeszámlálásával kapcsolatban, a megkérdezett Trump-szavazók mindössze 3%-a mondta azt, hogy szerintük Biden győzelme legitim – derült ki a hétfőn közzétett felmérésből.

A válaszadók 73%-a (!) szerint Trump nyerte a választást, míg további 24% azt mondta, hogy nem tudják biztosra.

Ebből következik, hogy csak a fent említett 3% gondolja úgy, hogy Trumpnak el kell engednie a dolgot, hogy megkezdődhessen a békés hatalomátadás. További 31% azt szeretné, ha az elnök bíróságra vinné az ügyet, legalábbis amíg az államok nem igazolják hivatalosan az eredményeket. A válaszadók kétharmada, vagyis 66%-a szerint Trumpnak soha nem szabad engednie.

A felmérés eredménye mindazonáltal kevés gyakorlati hatással lesz a megválasztott elnök január 20-ai hivatalba lépésére, lévén Bidennek eddig a választási eredmények alapján 306 elektor támogatását sikerült elnyernie. Az elnökké választáshoz 270 elektori voksra van szükség.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »