Trump még mindig azt hiszi, megnyerheti az elnökválasztást

Donald Trump kitart a perek mellett; az amerikai elnök újabb jogászt kért fel a képviseletére, aki azt ígérte, hogy több tagállamban “megfordítják a választási eredményeket”.

A republikánus elnök és jogászcsapata jelenleg öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt adták be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy megakadályozzák a tagállami hatóságokat az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét. Georgiában még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása.

Trump vasárnap elemzők által ellentmondásosnak minősített üzeneteket tett közzé a választási eredményekről a Twitteren. Az egyik mikroblog-bejegyzésben azt írta, hogy Biden győzött, de csalással. Később azt mondta: semmit nem ismer el, és megismételte a választási csalásra vonatkozó korábbi állításait. Egy újabb bejegyzésben arról írt, hogy olyan “nagy perkereseteket” nyújt majd be, amelyek szerinte bizonyítják “a 2020-as választások alkotmányellenességét”.

Vasárnap az elnök jogászai visszavonták a Pennsylvaniában benyújtott perkeresetek egyikét. Ez arra vonatkozott, hogy a helyi választási tisztségviselők egyes információk szerint törvényellenesen megakadályozták, hogy republikánus megfigyelők jelen lehessenek a szavazatszámlálásoknál.

Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárügyvéd csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy – mint fogalmazott – “több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket”.

A jogásznő azt állította: elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak. A részleteket illetően azonban hozzátette: “ezt mindaddig nem kommentálom, amíg nincsenek a kezemben a bizonyítékok”. Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat “átfordította Biden javára”.

Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében. Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmukat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága kapcsán.

Joe Biden munkatársai vasárnap televíziós interjúkban arra figyelmeztettek, hogy a békés hatalomátadás megkezdésének hiánya kockáztatja a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyságát és a készülő oltóanyagok forgalmazásával kapcsolatos előzetes terveket. Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Instagram

Felkapott hírek

Friss hírek

Hibridek csatája: melyik a helyes út?

A technológiai fejlődésnek és az uniós emissziós normák szigorításának köszönhetően az elmúlt években nagyot változott a világ, és bár a teljes elektromos átállás még messze van, azt már kijelenthetjük, hogy a hibridek és az elektromos autók beköltöztek a hétköznapjainkba. Persze nem minden arany, ami fénylik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás