A munkahelyek védelmét segítő kötvényeket bocsátott ki az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát – közölte az uniós bizottság szerdán.

A munkahelyek megóvásához és a foglalkoztatás szintjének fenntartásához az Európai Bizottság szerdán két kötvénycsomag kibocsátásával járult hozzá. Az egyik, 10 milliárd euró értékű csomag visszafizetése 2030 októberében, a másik, 7 milliárd euró értékű csomag visszafizetése pedig 2040-ben válik majd esedékessé. A befolyt pénzösszegeket kölcsön formájában fogják átutalni a kedvezményezett tagállamoknak.

Az összegek ahhoz járulnak hozzá, hogy a tagállamok olyan állami közkiadások hirtelen és jelentős megemelkedését finanszírozzák, amelyek a február elseje óta, a válság miatt bevezetett nemzeti intézkedések nyomán vetődtek fel. Ilyen például a csökkentett munkaidő rendszere, illetve az ahhoz hasonló – többek között az önálló vállalkozóknak biztosított – intézkedések, továbbá bizonyos, főként a munkahelyeket érintő egészségügyi rendelkezések. A SURE program hozzájárulhat bizonyos egészségügyi intézkedések, különösen olyan munkahelyi intézkedések finanszírozásához is, amelyek a normális gazdasági tevékenységhez való biztonságos visszatérést biztosítják.

Ezzel összefüggésben az Európai Bizottság a hónap elején jelentette be, hogy kibocsátja az összes uniós SURE-kötvényt szociális beruházási kötvény formájában, mintegy 100 milliárd euró értékben, és elfogadta a szociális beruházási kötvények keretrendszerét, amelyet független értékelésnek vetettek alá. Azt is közölték, hogy a befektetők körében nagy érdeklődésre tartott számot az uniós eszköz; az értékpapírok túljegyzése több mint 13-szoros volt, így mindkét kötvénycsomag esetében kedvezően alakultak az árképzési feltételek.

A SURE-eszköz keretében a jelen állás szerint 17 tagállam – köztük Magyarország 504 millió euró értékben – részesül majd pénzügyi támogatásban.

  • Korábbi cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás