Jól bírja a hideget a koronavírus

Egy közelmúltbeli Covid-19 kitörést vizsgálva a kínai egészségügyi hatóságok élő koronavírust fedeztek fel fagyasztott élelmiszerek csomagolásán, amely megállapítás arra utal, hogy a vírus túlélheti a hideg ellátási láncokat.

Szombaton a Kínai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) közölte, hogy fagyasztott tőkehal külső csomagolásán élő Covid-19 vírust találtak Csingtao városában – jelezve, hogy először észleltek élő koronavírust hűtött áruk csomagolásán. A kutatók egy csingtaoi kórházhoz kapcsolódó csoportos megbetegedés forrását kutatták.

Genetikai nyomokat már korábban is találtak fagyasztott élelmiszerek mintáiban, de mindeddig egyetlen élő vírust sem izoláltak.

“Megerősítést nyert, hogy az új koronavírus által szennyezett külső csomagolással való érintkezés fertőzést okozhat” – áll az ügynökség honlapján kiadott nyilatkozatban, anélkül, hogy meghatározta volna, honnan származott a vizsgált fagyasztott élelmiszer. 

Kína a Csingtaoban észlelt kitörésig, 55 napig nem regisztrált új koronavírusos esetet és azon kevés országok egyike, amely rámutatott a fagyasztott élelmiszerek útján történő lehetséges átvitelre. Amikor Pekingben júniusban kitört a járvány második hulláma, a hatóságok már akkor arra gyanakodtak, hogy a vírus importált lazacból származhatott.

Az Egyesült Államok Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központja szerint nem volt bizonyíték arra, hogy “az élelmiszer kezelése vagy az élelmiszer fogyasztása összefüggésben lenne a Covid-19 járvánnyal”, Új-Zéland pedig kizárta annak lehetőségét, hogy az egyik első fertőzése egy hűtőházban történt volna.

Kína augusztusban megnövelte a fagyasztott termékek behozatalának ellenőrzési követelményeit, miután Brazíliából származó fagyasztott csirkeszárnyakon a vírus nyomait találták meg. A kutatók az importált garnélákon és más fagyasztott tengeri élelmiszereken is kimutatták a vírust.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A CDC nem közölte, hogy a csingtaoi járványt a fagyasztott élelmiszerek csomagolásával való érintkezés okozta-e. A járványt – melyet két hónapja az első lokálisan terjedt kitörésként tartanak számon – két, eredetileg pozítivan diagnosztizált, de tünetmentes dokkmunkásra vezették vissza, akik vélhetően 12 másik embert is megfertőztek egy kórházban. Nem volt világos, hogy a kikötői dolgozók a fagyasztott élelmiszerek csomagolásával való érintkezés útján fertőződtek-e meg a vírussal – ennek ellenére a CDC figyelmeztette a fagyasztott termékeket kezelőket, hogy ne érintkezzenek közvetlenül az áruval.

Forrás: The Guardian

 

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás