Teljesen átalakult a lengyel a kormány

Andrzej Duda lengyel elnök kedden beiktatta az átalakított kormány új tagjait, köztük kormányfőhelyettesként Jaroslaw Kaczynskit, a kormánypárt elnökét, valamint hat minisztert. Az ünnepségen mondott beszédében Duda kiemelte az új kabinet szerepét a koronavírus-járvány, valamint annak gazdasági következményei kezelésében.

Az átalakított kormányban a tárcák összevonása nyomán 20-ról 14-re csökken a minisztériumok száma. Duda azokat is újból kinevezte, akik eddig is a kormány tagjai voltak, de hatáskörük a tárcák átcsoportosításával megváltozik. Köztük van Mateusz Morawiecki is, aki miniszterelnöki feladatai mellett ezentúl a digitalizációs tárca irányítását is ellátja.

A nemzetvédelmi, a bel- és az igazságügyi tárcát felügyelő Jaroslaw Kaczynskin és a nemzeti vagyon kezeléséért eddig is felelős Jacek Sasinon kívül a negyedik kormányfőhelyettes Jaroslaw Gowin, az egyik kisebb kormánykoalíciós párt, az Egyetértés elnöke. Ő az összevonások nyomán létrejött fejlesztési, munka- és technológiaügyi minisztérium élére áll.

A miniszterek közül például Marlena Malag vette át újbóli kinevezését, akinek hatásköréből kivonták a munkaügyet, marad szociális és családügyi miniszter. Új mezőgazdasági miniszternek Grzegorz Pudát nevezték ki.

A beiktatáson nem vett részt az összevont köz- és felsőoktatási tárcák élére álló Przemyslaw Czarnek, akinek előző nap pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ő később tesz majd hivatali esküt. A politikus fertőzése miatt egy nappal elhalasztott beiktatást az egészségügyi szabályok betartásával, szabad ég alatt, a varsói államfői palota kertjében szervezték meg.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Nagy Márton szerint nem lesz új bankadó

A bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható lenne az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése. Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében.

Read More »

Szeptemberben is gyenge a német üzleti környezet

Az ifo konjunktúraindex szeptemberben a várt 85,2 pontnál jobb lett ugyan, 85,7 pont, de így is elmaradt az előző havi 85,8 ponttól. A csökkenés elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének tulajdonítható, miközben a kilátások megítélése kevésbé bizonyult borúlátónak, mint az előző hónapban.

Read More »