Idén nincs probléma az amerikai költségvetési törvény körül

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta a kormány működéséhez szükséges költségvetési törvényt. A 93:2 arányban elfogadott törvénytervezet ezzel már csak Donald Trump amerikai elnök aláírására vár, hogy törvényerőre emelkedhessék, a tervezetet ugyanis kedden a képviselőház is megszavazta.

Az amerikai szövetségi kormányzat működését külön költségvetésben biztosítják, s gyakran előfordul, hogy a törvényhozóknak nem sikerül egyezségre jutniuk. Ez történt 2018 decemberében is, és ennek következtében leálltak a kormányzati hivatalok. Ez a helyzet 35 napon keresztül tartott, ez volt az amerikai történelemben a leghosszabb ideig tartó leállás.

Akkor a törvényhozók olyan költségvetési tervezetet fogadtak el, amelyben nem szerepelt az amerikai-mexikói határon építendő fal költsége, ezért Trump nem volt hajlandó aláírni és törvényerőre emelni.

Az idei egyeztetések során a képviselők és a szenátorok is leszögezték: nem akarnak újabb kormányzati leállást. A költségvetésben ezúttal nem is szerepelt vitatott tétel.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »