Már 2022 elejére regenerálódhat a német gazdaság

Az idei 6,25 százalékos csökkenés után a német bruttó hazai termék már 2022 elejére elérheti a koronavírus-válság előtti szintet, amennyiben nem lesznek korlátozások az újabb fertőzési hullám miatt – írja a kölni IW gazdaságkutató intézet hétfőn publikált prognózisában.

Az IW (Institut der deutschen Wirtschaft Köln e.V.) kalkulációi szerint a nyári hónapokban már megindult a gazdasági fellendülés a koronavírus-válságból Németországban és ennek alapján az idén a bruttó hazai termék 6,25 százalékos csökkenésére lehet számítani, 2021-ben pedig 4,5 százalékos GDP-növekedésre – feltéve, hogy a második fertőzési hullám miatt nem válik szükségessé újabb korlátozások elrendelése. Michael Hüther, az IW igazgatója szerint a német gazdaság teljesítménye 2022 elejére érheti el a krízis előtti szintet.

Semmi sem vetette vissza olyannyira a német gazdaság teljesítményét az elmúlt 70 évben, mint a koronavírus-válság – írja a kutatóintézet. Az export összeomlott és a lakossági fogyasztás is jelentős mértékben csökkent. A nyáron viszont már megjelentek az első bizakodásra okot adó jelek; az állami támogatásoknak és az építőiparnak köszönhetően beindult a növekedés, az ipari termelés kezd kimászni a gödörből.

Az IW szerint a lakossági fogyasztás az idén 6,5 százalékkal csökken. Nagy valószínűséggel sokan előre fogják hozni eredetileg 2021-re tervezett nagyértékű tartós fogyasztási cikk vásárlásaikat, hogy élhessenek az alacsonyabb áfa lehetőségével. A jövő év elején emiatt még lesz némi visszaesés a lakossági fogyasztásban, éves átlagban azonban négy százalékos növekedés várható.

Krízisidőszakban a vállalatok rendszerint visszafogják beruházásaikat, és ez most is így történt. A vállalati beruházások az IW szerint az idén 20 százalékkal csökkennek a tavalyihoz képest. A gazdasági stabilizációval párhuzamosan viszont megindul a beruházások növekedése is, ami 2021-ben így 12,5 százalékos lehet.

A lakásépítések is csökkentek az év első felében, ami a részfoglalkoztatás miatt lecsökkent jövedelmek és bizonytalan foglalkoztatási kilátások miatt nem is csoda. Az építési engedélyek kiadása azonban az idén még ezzel együtt is két százalékkal, jövőre másfél százalékkal nő.

Az export az idén 13,75 százalékkal csökken, jövőre 9,5 százalékkal nő, az import pedig 9,75 százalékkal mérséklődik az idén és szintén 9,5 százalékkal emelkedik jövőre.

A koronavírus-válság sokkal érzékenyebben érintette a munkaerőpiacot, mint a 2009-es gazdasági és pénzügyi válság. A részmunkaidős foglalkoztatási program bevezetésének köszönhetően a vállalatok nem kényszerülnek olyan nagymértékű elbocsátásokra, mint amilyen anélkül lenne, az alkalmazásban lévők száma azonban ezzel együtt is 350 ezerrel csökken az idén. A munkakeresők is nehezebben találnak állást, így a munkanélküliek száma 500 ezerrel emelkedik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Oroszország és Irán folytatja a barátkozást

Moszkva és Teherán elutasítja az Irán elleni állandó fegyverembargó bevezetését célzó amerikai erőfeszítéseket, és a szankciófenyegetés ellenére folytatni fogja gazdasági együttműködését, egyebek között a nukleáris energetika területén is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot.

Read More »

Évről évre egyre pusztítóbbak a tűzvészek Amerikában

2020 több szempontból is a valaha volt egyik legrosszabb évnek mondható, és az Egyesült Államok különösen megszenvedi. A tűzvészek esetében sincs ez másképp: a “szezon” még épphogy csak a felénél jár, de Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban a lángok már hektárok millióit perzselték fel, egész közösségeket elpusztítottak és több százmilliárd dolláros kárt okoztak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás