Trump azért nem foglalkozott a járvánnyal, mert nem akart pánikot kelteni

Donald Trump amerikai elnök márciusban tisztában volt a koronavírus-járvány súlyosságával, de nem akart pánikot – állítja Bob Woodward amerikai újságíró abban a megjelenés előtt álló könyvében, amely részben az elnökkel folytatott beszélgetéseken alapul.

A járvány komolyságának elbagatellizálásáról szólva az elnök úgy fogalmazott: „mindig is kicsinyíteni akartam, még most is szívesen teszem ezt, mert nem akarok pánikot kelteni”. Az újságíró és az elnök beszélgetésének ezt a hangfelvételét a szerző átadta a CNN hírtelevíziónak, amely a honlapján tette közzé az anyagot.

A Düh című könyvének megírásához Woodward tavaly december óta 18 alkalommal találkozott Trumppal. A beszélgetéseket rögzítette is. A most nyilvánosságra került beszélgetés-részletből úgy tűnik, mintha Trump már februárban tudott volna arról is, hogy a vírus miként terjed. „A levegőben terjed, és ez mindig keményebb (következményekkel jár), mint hogyha érintés útján terjedne. Érintésnél elég, ha nem nyúlsz hozzá semmihez, ugyebár? De ha levegővel terjed, akkor elég, ha egyszerűen beszívod azt a levegőt, és máris elkaptad. Nagyon agyafúrt dolog ez. És nagyon kényes. S még halálosabb egy erélyes influenzánál is” – fogalmazott az elnök az egyik beszélgetésben.

A könyv szerint Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó már januárban azt mondta Trumpnak, hogy „ez lesz a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés”, amellyel az elnöksége során szembe kell néznie. Woodward rákérdezett erre, de Trump azt mondta, hogy hónapok távlatából már nem emlékszik erre a figyelmeztetésre.

Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt hangsúlyozta: a szeme előtt mindig az lebegett, hogy megőrizze a nyugalmat a világjárvány idején. „A legutolsó dolog, amit az ember akarhat, hogy pánik alakuljon ki az országban” – fogalmazott. „Nem akarom, hogy az emberek megrémüljenek, nem akarok pánikot, és nyilvánvalóan nem akarom ezt az országot, vagy a világot kétségbeesésbe vezetni” – szögezte le. Hozzáfűzte: „bizalmat és erőt akarunk sugározni, erőt akarunk mutatni nemzetként, és ezt tettük”, majd megjegyezte, hogy könyvével Woodward „politikai támadást” akart intézni ellene, de ugyanakkor közölte: nem hiszi, hogy a most nyilvánosságra került részletek miatt elveszítené az emberek bizalmát.

A Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany a szokásos napi sajtókonferenciáján leszögezte: „az elnök soha nem hazudott a közvéleménynek a Covidról”. Mint mondta, Trump „nyugalmat sugárzott, és komoly volt az ügyben”.

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje Michiganben kampányolva szerdán azonnal reagált a könyvrészletből nyilvánosságra került információkra. „Tudta, hogy ez milyen halálos, halálosabb, mint az influenza. Tudta, és szándékosan kicsinyítette a jelentőségét. S ami még rosszabb: hazudott az amerikaiaknak. Tudatosan és szándékosan hazudott erről a fenyegetésről” – fogalmazott Biden.

Bob Woodward újságírónak – aki a The Washington Post főmunkatársa – ez lesz a második könyve Trumpról és elnökségéről.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »