Lángokban áll az Egyesült Államok nyugati partvidéke

Kaliforniától Washington államig lángokban áll az Egyesült Államok nyugati partvidéke, ahol erdőket és lakott területeket fenyeget a megállíthatatlanul terjedő erdő- és bozóttűz.

Kaliforniában az elmúlt hetekben már több mint 2,5 millió hektárnyi területet pusztított el a tűzvész, egyszerre 28 helyen ég az erdő és a bozót, s a hét elején Dél-Kalifornia valamennyi, szám szerint 8 nemzeti parkját lezárták a tüzek miatt.

Szerda estig a tűzvészek 8 halálos áldozatot követeltek. Több mint 14 ezer tűzoltó küzd a lángokkal, egyelőre mindhiába. Szerdán azonban már nemcsak Kalifornia északi vidékein pusztítottak a lángok, hanem átterjedtek a szomszédos Oregon államra, s elérték annak egyik északi nagyvárosát, a Washington állam határához közeli Portlandet is.

A San Francisco Chronicle című lap tudósítása szerint San Franciscót szerdán csaknem teljes sötétség borította a sűrű, szinte áthatolhatatlan füst miatt, majd délutánra a sötétséget a lángok bíbor színe váltotta fel. “Mintha eljött volna a világvége!” – idézte a lap az egyik helybélit.

A Kaliforniával északon szomszédos Oregon kormányzója, Kate Brown példa nélkül állónak nevezte a tűzvészt. Sajtótájékoztatóján azt mondta: öt kisebb várost teljesen elemésztett a tűz, s attól lehet tartani, hogy rekordmagas lesz a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. Oregon déli és középső vidéke lángokban áll, s a kormányzó közlése szerint Dél-Oregon természeti szépségei lényegében elpusztultak.

“Ez lehet az állam történetének legnagyobb vesztesége, mind emberéletben, mind természeti és épített örökségben” – fogalmazott Kate Brown. “Őszinte leszek, további veszteségekre számítunk” – tette hozzá.  Oregon déli részein több várost kiürítettek, a lakosokat az állam északi vidékeire, menedékhelyekre szállították.

Az amerikai televíziók apokaliptikus képeket mutatnak a nyugati partvidékről. Beszámolóik szerint a szárazság, az óriási hőség és az erős szél “történelmi léptékű pusztítást” okoz. Szerda este már a Kanadával szomszédos Washington államban is égett a táj, s ezzel lényegében Mexikótól a kanadai határig összefüggő “tűzövezet” alakult ki.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Oroszország és Irán folytatja a barátkozást

Moszkva és Teherán elutasítja az Irán elleni állandó fegyverembargó bevezetését célzó amerikai erőfeszítéseket, és a szankciófenyegetés ellenére folytatni fogja gazdasági együttműködését, egyebek között a nukleáris energetika területén is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot.

Read More »

Évről évre egyre pusztítóbbak a tűzvészek Amerikában

2020 több szempontból is a valaha volt egyik legrosszabb évnek mondható, és az Egyesült Államok különösen megszenvedi. A tűzvészek esetében sincs ez másképp: a “szezon” még épphogy csak a felénél jár, de Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban a lángok már hektárok millióit perzselték fel, egész közösségeket elpusztítottak és több százmilliárd dolláros kárt okoztak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás