Még négy hónapig biztosan nem lesznek új választások Izraelben

A kneszet százhúsz nap haladékot szavazott meg az új költségvetés elkészítésére, így december 23-ig elhárult az újabb – két éven belül a negyedik – parlamenti választások veszélye Izraelben – jelentette a helyi média hétfőn.

A helyi törvények értelmében az új kormány felállása után száz napon belül, vagyis legkésőbb augusztus 24-én éjfélig el kellett volna fogadni a költségvetést, különben a kneszet automatikusan feloszlik és új választásokat írnak ki. Nem sokkal az éjféli határidő előtt, hétfő este 67 képviselő – 37 ellenében – megszavazta a 120 tagú törvényhozásban a halasztásról döntő törvény szövegét, amelyhez legalább 61 voksra, vagyis többségi támogatásra volt szükség.

Az izraeli parlament, a kneszet költségvetési bizottsága már vasárnap éjjel megszövegezte a törvényjavaslatot, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnök televíziós beszédben bejelentette, hogy kész a halasztásra az újabb választások elkerülése érdekében. Azonban hétfőn még az utolsó pillanatban is éles csatározások zajlottak a kormánykoalíció két meghatározó pártja, a jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér között, és estig nem volt világos, hogy megszületik-e végül a kompromisszum.

A hétfő este elfogadott törvényjavaslat a koronavírus-járványra hivatkozva ezt a határidőt kitolta mintegy négy hónappal, miután a koalíciós pártok mindeddig nem jutottak egyezségre a költségvetésről.

A költségvetési vita azért robbant ki a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud és a Beni Ganz vezette Kék-Fehér között, mert utóbbi ragaszkodott a koalíciós egyezményben a Likud javaslatára meghatározott kétéves költségvetéshez 2020-re és 2021-re, a Likud viszont külön költségvetést követelt az utóbbi hetekben 2020 hátralévő hónapjaira. A 12-es kereskedelmi tv szakértői szerint a gazdasági szakemberek és a pénzügyminisztérium is a nagyobb stabilitást ígérő kétéves változatot javasolta, de a politikai szakértők szerint a költségvetés csak ürügy volt, amely lehetővé tette a kormányfő számára a nyomásgyakorlást koalíciós partnerére más vitás kérdésekben.

A költségvetésen bukhat el az izraeli nagykoalíció

A most elfogadott törvény szerint ha újabb 120 napon belül sem születik egyezség, akkor ismét feloszlathatják a kneszetet és új választásokat írhatnak ki március elejére.

A megállapodást eredményező tárgyalásokon a 12-es tv értesülései szerint a Likud és a Kék-Fehér között valójában nem elsősorban a költségvetésről, hanem a koalíciós egyezmény újraírásáról tárgyaltak. A jelenlegi megállapodás szerint csakis a Likud és a Kék-Fehér közös megegyezésével lehet kinevezni az új rendőrfőnököt, valamint a jogrendszer számos kulcsszereplőjét, köztük az új legfőbb ügyészt, és a Likud ezeken a posztokon próbált eredményt elérni.

Netanjahu vasárnap este televíziós beszédben jelentette be – erről előzetesen koalíciós partnereit sem értesítve -, hogy elfogadta a kompromisszumot, amely szerint nemcsak a költségvetés esetében érvényes a halasztás, hanem december 23-ig nem dönthetnek a fontos közjogi méltóságokról sem.

Ezek az állami vezetői posztok, illetve az azokat betöltő személyek jelentős szerepet játszanak a kormányfő korrupciós perének további alakulásában. Januárban kezdődik a per bizonyítási szakasza, ahol elvileg hetente háromszor kell majd megjelennie vádlottként.

Vádemelésig jutottak Netanjahu korrupciós ügyei

A 12-es televízió politikai szakértői szerint Netanjahu valójában ismét választásokat szeretne, mert abban bízik, hogy jobboldali-vallásos tömbje ezúttal képes lesz megszerezni a százhúsz tagú kneszet mandátumainak több mint felét, és új kormányt tud alakítani a jogi ügyekben a kezét többször megkötő centrista Kék-Fehér nélkül, amely a koalíciós egyezkedések során megszerezte az igazságügyi minisztériumot.

A kormányfő kulcsfontosságúnak tekinti a jogi ügyek felügyeletét a korrupciós pere szempontjából. A helyi politikai elemzők szerint a kormányfő hétfőn csak elhalasztotta a koalíciós kormány felszámolását, és a jövő év első felében – ismét a költségvetés ürügyén – az izraelieknek várhatóan újra az urnák elé kell járulniuk.

Ugyanis ha december végéig elfogadnák a 2020-as és 2021-es költségvetést, akkor Netanjahunak nem lenne több „kilépési lehetősége”, és a koalíciós egyezmény szerint novemberben át kellene adnia a kormányfői széket Beni Ganznak. Ennek megakadályozására csak a büdzsé kérdése teremt lehetőséget, mert a megállapodás szerint minden más esetben Ganz vezetné az átmeneti kormányt a választásokig, ha a Likud mégis korábban lépne ki a koalícióból.

Forrás: MTI

Friss hírek