Az uniós vezetők nem ismerik el a fehérorosz választás eredményét

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, és hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőkszakért felelős személyek ellen – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők szerdai rendkívüli tanácskozása után.

Michel kifejtette, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfői „világos üzenetet” küldtek, amelyben kifejezték szolidaritásukat a fehérorosz néppel, és mint hangsúlyozta, a demonstrálók elleni atrocitások nem maradhatnak büntetlenül. „A választások nem minősíthetők sem szabadnak, sem tisztességesnek, és a nemzetközi standardoknak sem felelnek meg” – közölte.

A tervezett szankciókról szólva elmondta, hogy ezek célzott intézkedések lesznek, amelyek nem a fehérorosz népet büntetik. Rámutatott továbbá, hogy a válság, amelyen a volt szovjet tagköztársaság átmegy, nem geopolitikai, hanem elsősorban arról szól, hogy a fehérorosz népnek joga van ahhoz, hogy vezetőjét és jövőjét saját akarata alapján válassza meg. Emellett felszólított az erőszak bármely formájának elkerülésére és a tüntetőkkel szembeni visszaélések kivizsgálására.

A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Michel leszögezte, hogy a fehéroroszok jövőjéről sem Brüsszel, sem Moszkva nem dönthet, de fontos, hogy mindkét fél a válság békés megoldását támogassa.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy a brüsszeli testület 53 millió eurót fog átirányítani fehérorosz kormányzati szervektől a civil szervezetek és a hatósági brutalitás áldozatai felé, valamint a koronavírus-járvány elleni harcra. „A szabadságért és demokráciáért harcoló fehéroroszok mellett állunk” – szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy az EU készen áll a fehéroroszországi demokratikus átmenet támogatására azáltal is, hogy elősegíti a párbeszédet a hatóságok és az ellenzék képviselői között – ha szükséges, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bevonásával. Von der Leyen ugyanakkor kiemelte, hogy a demokratikus folyamatoknak az országon belül kell elindulniuk, továbbá aláhúzta, hogy az uniós szankciókat a lehető leghamarabb be kell vezetni.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt írta, hogy a korlátozásoknak az emberi jogok súlyos megsértését kell megtorolniuk, többek között az elkövetők esetleges külföldi javainak befagyasztásával. Hozzátette, hogy bármilyen külföldi beavatkozás elfogadhatatlan lenne, a változásokat csak demokratikus úton lehet elérni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »