Megdobta az adományozási kedvet Kamala Harris bevonása

Kamala Harris kaliforniai szenátor alelnökjelöltségének bejelentése után Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltjének kampánya egyetlen nap alatt 26 millió dollár felajánlást gyűjtött össze – jelentette be közleményében Biden kampánycsapata csütörtökön.

A közlemény szerint az adományozók között 150 ezer olyan személy volt, aki először ajánlott fel pénzt kampánycélokra. A Politico című lap elemzése szerint az új adományozók megjelenése annak a jele, hogy Kamala Harris képes mozgósítani az embereket.

Joe Biden kedden délután jelentette be, hogy Harrist választotta alelnökjelöltjéül, szerdán pedig a Delaware államban lévő Wilmingtonban megtartották első közös kampányrendezvényüket is, amelyen mindketten beszédet mondtak. Ezt követően – szerdán este – külön pénzgyűjtési rendezvényt szerveztek, amelyen Biden úgy fogalmazott: “tapintható a lelkesedés”.

A Biden-kampány ezzel – elemzők szerint – megközelítette a jelenlegi elnök, Donald Trump rendelkezésére álló kampányfelajánlások összegét. A Trump-kampánynak jelenleg egymilliárd dollár van a kasszájában.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás