Trump áldását adja a Tiktok felvásárlására

Nem bánja, sőt, jóvá is hagyja, ha a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriásvállalat felvásárolja a TikTok kínai videómegosztót – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak hétfőn a Fehér Házban, hozzátéve, hogy ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor betiltja a TikTokot az Egyesült Államok területén.

Trump szerint rendkívül fontos, hogy a Bytedance nevű kínai cég birtokában lévő TikTok “biztonságos” amerikai vállalat birtokába kerüljön. Hozzáfűzte, hogy az üzleti megállapodásnak jövedelmezőnek kell lennie az amerikai pénzügyminisztérium számára is.

Az amerikai kormányzat álláspontja szerint a kínai videómegosztó nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára, mert amerikaiak millióinak adataihoz jut hozzá. Az amerikai haderőnél már be is tiltották az alkalmazást.

Trump múlt hét pénteken betiltással fenyegette meg a TikTokot, sőt, még azt is kilátásba helyezte, hogy nem hagyja jóvá a kínai vállalat amerikai felvásárlását. Ezt a  felvetését azonban több befolyásos republikánus és demokrata párti politikus – köztük például Lindsey Graham republikánus szenátor és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője – is bírálta, és szorgalmazta, hogy a cég egy amerikai vállalat kezébe kerüljön.

“Amerikai cégnek kell megvásárolnia a TikTokot, így mindenki továbbra is használhatja és az adatok is biztonságban lesznek” – írta Schumer a Twitteren hétfőn. Hozzáfűzte, hogy amennyiben a TikTok továbbra is kínai kézben marad, akkor “meg kell felelnie a Kínai Kommunista Párt törvényeinek, amelyek elrendelhetik az adatszolgáltatást a (kínai) kormány számára”. Schumer ezzel lényegében ugyanazt az álláspontot fejtette ki, mint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Pompeo ugyanis vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában azt hangsúlyozta: “amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó”, s az adatok a Kínai Kommunista Párthoz kerülhetnek.

Vasárnap Satya Nadella, a Microsoft szoftvergyártó óriáscég vezérigazgatója megerősítette, hogy a cég tárgyalásokat folytat a TikTok anyavállalatával a vásárlásról. Donald Trump hétfőn az újságíróknak megerősítette, hogy “nagyszerű beszélgetést” folytatott az ügyről Nadellával.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »