Koronavírus: ötvenezer felett a fertőzöttek száma Romániában

Romániában csaknem 1300 embernél mutatták ki az utóbbi egy napban a koronavírust, ezzel meghaladta az ötvenezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki jelentése szerint újabb 1295 fertőzöttet diagnosztizáltak és minden korábbinál több, 39 koronavírusos beteg vesztette életét. Ezzel 2343-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma, a nyilvántartott aktív fertőzötteké pedig már meghaladta a 21 500-at. Közülük 7456-an vannak kórházban, 409-en pedig intenzív terápiára szorulnak.

Az egészségügyi miniszter csütörtöki közlése szerint országos szinten 840 intenzív terápiás hely áll a koronavírusos betegek rendelkezésére. Bukarestben és több más nagyvárosban azonban már helyhiány van a kórházak intenzív terápiás részlegein, ezért a súlyos betegeket több helyütt próbálják átszállítani a szabad kapacitással rendelkező kórházakba.

Miután a kormány a helyi hatóságokra bízta a járvány terjedésének megfékezését célzó újabb korlátozások bevezetését, eddig kilenc megyében döntött úgy a helyi járványügyi operatív törzs, hogy a kültéri zsúfolt helyeken is kötelező a védőmaszk viselése, és korlátozzák a vendéglátóhelyek nyitvatartását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás