Szombattól szinte vámmentessé válik az áruforgalom Vietnam és az EU között

Szombaton életbe lép az Európai Unió és Vietnam között létrejött kereskedelmi megállapodás, amely szinte valamennyi vámot eltörli a felek közötti áruforgalomban – közölte az Európai Bizottság pénteken.

A tájékoztatás szerint a megállapodás jogilag kötelező érvényű fenntartható fejlődés iránti kötelezettségvállalást is magában foglal, amely kiterjed az emberi jogok és a munkavállalói jogok tiszteletben tartására, a környezet védelmére és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

Phil Hogan kereskedelmi ügyekért felelős uniós biztos elmondta: a kereskedelmi megállapodás a vámok több mint 99 százalékának eltörlését teszi lehetővé. Vietnam az uniós exportra kivetett vámok 65 százalékát eltörli a megállapodás hatályba lépésekor, a vámok többi részét pedig 10 év alatt fokozatosan bontja le. A megállapodás egyedi rendelkezéseket tartalmaz, melyek a gépjárműiparban tapasztalható, nem vámjellegű akadályokat hivatottak kezelni, továbbá védelmet fog biztosítani 169 hagyományos európai élelmiszer- és italtermék, az úgynevezett földrajzi árujelzők számára Vietnamban.

A megállapodás értelmében az uniós vállalkozások a hazaiakkal egyenlő feltételek mellett vehetnek részt a vietnami hatóságok és állami tulajdonú vállalatok által kiírt közbeszerzési pályázatokon – közölte.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »