Kezd újra beindulni a járvány Olaszországban

Az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint a halottak számát továbbra sem sikerült nullára csökkenteni, miközben a regisztrált fertőzöttek száma több mint tíz napja fokozatosan emelkedik Olaszországban. A diagnosztizált fertőzöttek átlagéletkora 43 évre süllyedt a korábbi 60-ról.

Az utóbbi huszonnégy órában tíz beteg vesztette életét (a korábbi kilenc után), a halottak száma így elérte a 35 092-t. A halálesetek száma utoljára július 12-én volt napi tíz alatt, akkor kilencen hunytak el. A regisztrált fertőzöttek száma 306-ra emelkedett az egy nappal korábbi 282-höz képest. Július 11-én kétszáz alatt volt az egy nap alatt diagnosztizált új betegek száma, azóta folyamatosan emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 12 404, a gyógyultaké elérte a 197 842-t. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 245 338-t. Kórházban 713 beteget kezelnek, 49-et intenzív osztályon. Az utóbbi huszonnégy órában emelkedett az intenzíven tartózkodók száma, de húsz tartományból kilencben nincsen lélegeztetőgépen Covid-19 beteg.

Az egy nap alatt szűrt 306 új betegből 82-t a gócpontként ismert Lombardiában regisztráltak, 55-öt Emilia Romagnában, 26-ot Lazio és 22-t Veneto tartományban. A Nápoly körüli Campania régióban július 15. és július 21. között 60 új beteget szűrtek, az egy héttel korábbi 28-hoz képest. Campaniában jobban emelkedett a fertőzöttek száma, mint az összes többi dél-olaszországi tartományban együttesen.

Az egészségügyi hatóságok adatai szerint miközben a járvány kezdeti időszakában a betegek átlagéletkora 60 év felett volt, az új fertőzöttek esetében ez 43 évre süllyedt. Orvosi vélemények szerint ez azt mutatja, hogy az idősebbek óvatosabbá váltak, a fiatalok pedig nem tartják be az óvintézkedéseket.

Stefano Vella járványorvos, a római katolikus orvosi egyetem kutatója, úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok nem fogják még egyszer leállítani az országot, mivel ezt a gazdaság nem bírja el. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy a járványnak vége. Az olaszok legyenek okosak: nem kell lemondani a nyaralásról, de ostobaság lemondani a védekezésről, továbbra is viseljünk szájmaszkot, tartsuk be a biztonsági távolságot, és mossunk kezet” – mondta az orvosprofesszor.

Az olasz kormány egyenlőre nem hosszabbította meg a július 31-én lejáró veszélyhelyzetet, amelyet korábbi bejelentések szerint október végéig akar fenntartani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »