Németországban is indul a koronavírus-alkalmazás

Kedden Berlinben bemutatták a német szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha az fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus egy igazolt hordozójával.

A Corona-Warn App nevű új fejlesztés ugyan nem az első okostelefon-alkalmazás a koronavírus ellen, „de biztos vagyok benne, hogy a legjobb” – mondta Helge Braun kancelláriaminiszter. Az alkalmazás letöltése és használata „kis lépés a felhasználónak, de nagy lépés a világjárvány elleni küzdelemben” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az alkalmazás adatvédelmi szempontból is kifogástalan, „adattakarékos” – a felhasználóról a lehető legkevesebb információt gyűjtő – módon működik és biztonságos, használata pedig teljesen önkéntes.

Az applikáció akkor riasztja a felhasználót, ha legalább 15 percen keresztül 2 méteres távolságon belül tartózkodott telefonjával egy olyan igazolt fertőzöttel, akinél ugyancsak volt okostelefon, rajta az alkalmazással, amelyben rögzítette, hogy pozitív eredményt mutat a koronavírus-tesztje. A riasztott felhasználó így tudhatja, hogy elkaphatta a vírust, és az értesülés arra sarkallhatja, hogy megvizsgáltassa magát. A remények szerint ez nagyban hozzájárul majd a fertőzési láncolatok megszakításához.

Az alkalmazást az első tervek szerint már áprilisban be kellett volna vezetni, de adatvédelmi kérdések körüli viták miatt elhúzódott a fejlesztés. A kormány végül szakított is a viták miatt megosztottá vált fejlesztői közösséggel, és két új partnert, a Deutsche Telekom távközlési és az SAP szoftverfejlsztő óriáscéget bízta meg a munka irányításával. A fejlesztésben részt vett egy sor további szereplő, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

A német sajtóban ismertetett szakértői vélemények szerint az alkalmazás akkor lehet sikeres, ha a lakosság számottevő része, lehetőleg a többsége használja.

Az ARD országos köztelevízió egy június elején készíttetett közvélemény-kutatása szerint a Németországban élők 42 százaléka hajlandó letölteni és használni egy fertőzésveszélyre figyelmeztető okostelefon-alkalmazást, 39 százalék pedig nem hajlandó erre. A választókorú népességre reprezentatív országos felmérésben megkérdezettek 16 százalékának nincs okostelefonja, a többiek nem tudtak vagy nem akartak válaszolni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »