Újraindította működését az Austrian Airlines

Ismét indít járatokat az Austrian Airlines; a német Lufthansa leányvállalataként működő osztrák légitársaság első járata a koronavírus-járvány miatti leállást követően hétfő reggel szállt fel.

A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren reggel 5 óra 30 perckor a légitársaság dolgozóinak százai üdvrivalgással és tapssal köszöntötték az első járat indulását. Alexis von Hoensbroech, az Austrian Airlines vezérigazgatója „történelminek” nevezte az újraindulás napját azt követően, hogy a légitársaság a koronavírus-járvány miatt csaknem 90 napon át szüneteltette járatait. Arról is beszélt, hogy a légitársaság júniusban kapacitásának öt százalékát használja csak ki, több mint 30 célállomásra szállítva utasokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy azokra a helyekre, ahova korábban naponta több járat is indult, még csak heti egy-három alkalommal közlekedik majd repülőgép.

A tervek szerint júliusban már járataik legalább 20-30 százalékát elindítják, év végéig pedig a remények szerint elérik az 50 százalékot. A tengerentúli repülés július elsején indul majd, az első járat New Yorkba közlekedik, de Washingtonba, Chicagóba, illetve Bangkokba is heti három alkalommal indítanak majd járatokat.

A vezérigazgató szerint az emberek régi utazási kedve hamarosan visszatérhet, ugyanis mostanáig a járatok 70 százalékára történt foglalás.

https://www.instagram.com/p/CBa3TF1qUB0/

A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren és a repülőgépeken fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, így az utazás idején a legtöbb esetben kötelező a szájmaszk viselése a hat évesnél idősebbeknek. A járatokon korszerű klímaberendezés gondoskodik a légcseréről, illetve a vírusok kiszűréséről. A repülőtéri autóbuszokon csak meghatározott számú utas utazhat, a repülőtereken pedig kötelező a legalább egy méter távolság betartása, valamint a szájmaszk viselése.

Sebastian Kurz kancellár nemrég jelentette be, hogy 600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines talpra állítására. Ebből 150 millió eurót az osztrák állam biztosít, a Lufthansa további 150 millió euróval járul hozzá leányvállalata megmentéséhez, emellett a cég 300 millió euró államilag garantált hitelt kap az osztrák bankoktól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »