Törökország is enyhít a korlátozásokon

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban ismertette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésére vonatkozó terv első ütemét, egy nappal azután, hogy országában a hivatalos adatok szerint a gyógyultnak minősítettek száma meghaladta a továbbra is fertőzöttként nyilvántartott esetekét.

Erdogan a kormányzat videokapcsolaton keresztül tartott ülését követő beszédében először a 65 évnél idősebbeket, a krónikus betegeket, illetve a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokat érintő állandó jellegű kijárási tilalom kérdésére tért ki. Bejelentette, hogy a 65 év felettiek a hétvégi általános kijárási tilalmak egyik napján lakhelyük közelében legfeljebb négyórás sétát tehetnek. Jelezte: ezen a héten vasárnap 11 és 15 óra között hagyhatják el otthonaikat. A török vezetés a 20 évesnél fiatalabbakat két csoportra osztotta. Azok, akiknek az életkora nem éri el a 15 évet, első alkalommal május 13-án, a 15 és 20 év közöttiek pedig legkorábban május 15-én mozdulhatnak ki négy óra erejéig.

Erdogan, aki a járvány törökországi kezdetétől Isztambulban tartózkodik, arról a 31 tartományról – köztük Isztambulról és Ankaráról – is szólt, amely április 4-e óta teljesen le van zárva a személyforgalom előtt. Közölte: hét tartomány, úgymint Antalya, Aydin, Erzurum, Hatay, Malatya, Mersin és Mugla esetében hétfő éjféltől feloldják a korlátozást. Az államfő egyúttal azt is jelezte, hogy május 11-től adott feltételek mellett újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, valamint a bevásárlóközpontok és ezek bizonyos üzletei.

Erdogan beszéde után Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján tudatta a járvánnyal kapcsolatos hétfői mutatókat. A megosztott táblázatból kiderült, hogy az elmúlt 24 órában 1614 embernél diagnosztizálták az új koronavírust, ami 54-gyel kevesebb, mint vasárnap. A fertőzöttek száma ezzel 127 659-re emelkedett. A kis-ázsiai országban március 30-a óta nem járt ilyen alacsonyan az új esetek száma, amely április 11-én egyszer még 5000 felett is járt.

A járvány halálos áldozatainak száma hétfőn 64-gyel 3461-re nőtt, ami szintén illeszkedik a mutató április 19-e óta ereszkedő trendjébe. Az intenzív osztályon fekvők és a lélegeztetőgépre szorulók száma ugyancsak tovább mérséklődött, előbbi most 1424-ról 1384-ra, utóbbi 766-ról 727-re csökkent. A gyógyultnak minősítettek száma 5015-tel 68 166-ra ugrott – ezzel számuk felülmúlta az aktív esetekét.

A 83 milliós országban a kórokozó hivatalos, március 11-ei megjelenése óta több mint 1,171 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország 31 tartományában hétvégente kijárási tilalom van érvényben, amelyet legalább május végéig fenntartanak. Az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, eközben a hatóságok a közösségi életet és a távolsági közlekedést szinte teljesen felfüggesztették.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás