Készenlétben áll az EKB

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa, de újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be, és kifejezte készségét a meglévő eszközvásárlási program keretösszegének növelésére.

A kormányzótanács változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét.

A Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig a tanács nem tapasztalja, hogy az előrejelzési időszakban az inflációs kilátások határozottan megközelítik a 2 százalékhoz megfelelően közeli, de az alatti szintet, és amíg ez a közeledés nem jelenik meg konzisztensen a trendinfláció dinamikájában.

Az eszközvásárlási intézkedések sorában az EKB közleménye leszögezte, hogy a márciusban megnyitott 750 milliárd eurós járványvédelmi sürgősségi program (Pandemic Emergency Purchase Programme, PEPP) keretében az eszközvásárlások az év végéig mindenképpen folytatódnak, majd azt követően ameddig és amilyen mértékben azt a Kormányzótanács szükségesnek tartja. A tanács egyúttal kifejezte szándékát a keretösszeg megemelésére és kondícióinak enyhítésére is, amennyiben az szükségessé válik.

Emellett a meglevő eszközvásárlási program (APP) havi 20 milliárd eurós vásárlásaival együtt az év végéig fennáll a 120 milliárd eurós nettó eszközvásárlási ideiglenes keretösszeg is. A Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy a nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amíg szükségesek ahhoz, hogy megerősödjön az irányadó kamatok alkalmazkodó hatása, és röviddel azelőtt befejeződnek, hogy a tanács ismét elkezdi emelni az EKB irányadó kamatait.

Az új gazdaságélénkítő intézkedések sorát gyarapítja a hosszabb lejáratú TLTRO-III refinanszírozási műveleteknél a korábbinál kedvezőbb feltételek bevezetése a 2020 júniusától 2021 júniusáig tartó periódusban. A TLTRO-III műveletek kamatlába 50 bázisponttal az eurorendszer irányadó refinanszírozási műveleteiben alkalmazott átlagos kamatláb alatt lesz. A műveletek a koronavírus terjedése által legerősebben érintetteknek, elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott banki hitelezést támogatják.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Emellett új sorozatú, hosszú lejáratú járványvédelmi refinanszírozási műveleteket (PELTRO) indít az EKB az euróövezeti pénzügyi rendszer likviditásának a biztosítására. Az eszköz hét refinanszírozási ciklusban 2020 májusától 2021 július-szeptemberéig áll rendelkezésre 25 bázisponttal az időszakokra jellemző áglatos refinanszírozási műveletek kamata alatt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »