Koronavírus: csaknem 2,5 millió fertőzöttnél járunk világszerte

Tovább emelkedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma a világban: a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint hétfőre már 2 404 021-en betegedtek meg, míg a halottak száma elérte a 165 227-et, 624 698-an pedig felgyógyultak a betegségből.

Az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma – 764 265 vírusfertőzöttet és 40 565-et halottat regisztráltak, 71 012-en felépültek. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója vasárnap este azt mondta, hogy a járvány elleni harcnak még csak a közepén járnak. „A szörnyű járvány ismét támadhat, ha túl korán nyitjuk meg az államot” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a járvány csúcspontján túljutottak, a járványgörbe leszállóban van. Leszögezte, hogy az újraindítást az egészségügyi helyzet alakulásához kell igazítani.

Európában, bár a halálos áldozatok száma már meghaladta a százezret, Spanyolországban lassult a megbetegedések üteme – hétfőn 198 674 volt a fertőzöttek száma, míg az elhunytaké 20 453, a gyógyultaké pedig 77 357. A napi jelentésből egyelőre hiányoznak az idősotthonokban és szociális intézményekben megfertőződöttek, illetve elhunytak adatai, amelyek becslések szerint akár több ezerrel is növelhetik a halálesetek számát.

Olaszországban 178 972 volt a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké 23 660, a betegségből 47 055-en épültek fel. A mai nap folyamán várhatóak a római kormány első döntései a korlátozó intézkedések májustól tervezett feloldásának ütemezéséről. A járvány által leginkább sújtott északi tartományok a gazdaság mielőbbi újraindítását szorgalmazzák, miközben a sokkal kevesebb fertőzöttet számláló déli régiók tartanak az északi gócpontok megnyitásától. A kormány országosan egységes lépéseket akar bevezetni.

Franciaországban, ahol csütörtökön tetőzött a járvány, 154 098 volt a fertőzöttek száma, az összesített halottak száma közelít a húszezerhez – 19 744 volt hétfő reggel. A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban – mondta vasárnap Edouard Philippe miniszterelnök. Az egészségügyi válság még nem ért véget – tette hozzá. „A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul” – mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent. A miniszterelnök szerint Franciaország olyan egészségügyi krízist él át jelenleg, amilyenre a modern korban még nem volt példa, s az ebből következő „gazdasági válság még csak most kezdődik, és durva lesz”. (A március 17-én életbe lépett kijárási korlátozásokat a múlt héten Emmanuel Macron államfő május 11-ig meghosszabbította.)

  • Kapcsolódó cikkeink:

Németországban 141 672 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, az elmúlt 24 órában számuk 1775-el növekedett; 110-en haltak meg, így a halálos áldozatok száma elérte a 4404-et.

Nagy-Britanniában hétfőre 121 173-ra emelkedett a megbetegedettek száma, és 16 060-an haltak meg. A brit kormány egyik magas rangú tagja szerint még nem jött el az ideje annak, hogy az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó korlátozások feloldására lehessen terveket készíteni. Az országban jelenleg csak az alapvető szükségleti cikkek – főleg élelmiszerek és gyógyszerek – beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban. Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés – séta, futás, biciklizés – engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal. Kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt az utcán. Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kell gondoskodnia, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Belgiumban hétfő reggelre elérte a 5683-at a halálesetek száma, a vírus terjedése továbbra is töretlen, a fertőzések száma 38 496 volt.

Oroszországban 42 853 volt a fertőzöttek száma, 361 a halottaké, 329-en gyógyultak fel a kórból. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából elmondott televíziós köszöntőjében kijelentette: az orosz hatóságok a fertőzés terjedésének megelőzésére törekednek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. „Figyelmesen elemezzük a többi ország tapasztalatait, aktívan együttműködünk határon túli barátainkkal és kollégáinkkal, értjük, hogy mi történik, látjuk a kockázatokat, tudjuk, hogy mit kell tennünk a helyzet bármilyen alakulása esetén, és azt tesszük, ami szükséges”- hangoztatta. Igyekezett megnyugtatni hallgatóságát, hogy az ország vezetése magabiztosan ura a helyzetnek, és Oroszországnak megvannak a szükséges erőforrásai és tartalékai ahhoz, hogy megvédje az embereket, és támogassa a gazdaságot a koronavírus terjedése közepette.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »