Újabb légitársaságok függesztik fel működésüket

Az Austrian Airlines szerdától határozatlan ideig felfüggeszti üzemelését, a szintén osztrák bejegyzésű Lauda is törölte minden járatát, a Ryanair pedig járatainak 80 százalékát nem indítja el.

Az Austrian Airlines hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az országok koronavírus miatt bevezetett megszorító intézkedései miatt döntöttek a teljes leállás mellett. Az utolsó járat szerdán reggel érkezik meg Chicagóból, addig fokozatosan állnak le a gépek, de a flotta készenlétben lesz.

A Lauda korábban már jelentősen csökkentette a járatszámot, hétfőn pedig közölték, hogy a hétvégére betervezett járatokat is felfüggesztik, így a teljes üzemelés leáll.

A Ryanair közleményében azt írta, mivel egyre több ország zárja le a határait, a légitársaság kénytelen eredeti menetrendjéhez képest 80 százalékkal visszavágni a kapacitásokat.

Európában eddig az Austrian Airlines-on és a Laudán kívül az Air Baltic, a SAS Scandinavian Airlines és a LOT Polish Airlines állította le teljesen az üzemelését.

Az Eurocontrol európai légiforgalmi áramlásszervező hétfői adatai szerint Varsóban és Olaszország több repülőterén 85 százalékkal csökkent a járatok száma, míg a német, a francia és a holland repülőtereken 20-30 százalékkal kevesebb járat üzemelt, mint egy évvel korábban.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »