Az IMF szerint sürgős változtatásra szorul a horvát közszféra

Horvátországnak meg kell reformálnia a közszférát, többet kell fektetnie az infrastruktúrába, beleértve a digitális szolgáltatásokat is, hogy elkerülje az adósság növekedését – közölte hétfőn éves zágrábi felülvizsgálati látogatását követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A horvát kormány nemrég úgy döntött, tovább növeli a közszférában dolgozók bérét, és három részletben hat százalékkal emeli jövőre a köztisztviselők és a közalkalmazottak fizetését.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatok szerint Horvátországban az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 63 százalék, ezzel az ország utolsó előttiként végzett a ranglétrán. Az IMF szerint ezt a lemaradást a többi EU-tagállamhoz képest nem lehet áthidalni olyan politikával, amely folyamatosan ösztönzi az állami kiadásokat az állami beruházások rovására, utóbbira ugyanis szükség van a termelékenység növeléséhez.

A termelékenységnél jóval gyorsabban növekvő bérek nem ösztönzik a gazdasági növekedést. A jelenlegi életszínvonal fenntartásához ezért az adósság növelésére lesz szükség, ami pedig megsemmisíti az eddig elért eredményeket – emelte ki az IMF.

Horvátországban az éves gazdasági növekedés 2,5-3 százalék körüli, ami elmarad más közép-európai uniós tagállamok GDP növekedésétől. Több elemző szerint ugyanakkor a gazdaság tovább lassul anélkül, hogy az ország erőfeszítéseket tenne a befektetések vonzóbbá tételére és az állami szektor hatékonyságának növelésére.

Az alap továbbá arra sürgette Zágrábot, fektessen többet az infrastruktúrába, a vasút mellett a szilárdhulladék feldolgozásába és a szennyvíz-tisztításba, valamint az információtechnológiai infrastruktúrákba. Horvátország jelentősen elmarad az EU többi tagállamától a nagy sebességű és szupergyors internet-hozzáférés terén.

Horvátország 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, és egyike a legrosszabban teljesítő tagállamoknak. Az ország január elsejétől átveszi az Európai Unió soros elnökségét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »